Gyógynövényes nedves borogatás ekcémára

posted in: Ekcéma kezelése | 1

Gyógynövényes nedves borogatást sikerrel alkalmazhatunk a gyulladásban lévő ekcémás bőrterület kezelésében, mert ennek alapelve: nedvességet a nedvességre.
Kenőcsök, paszták, por helyett nedves, gyógynövényfőzetből készített nedves borogatást kell alkalmazni addig, míg a nedvezés el nem múlik.
Ezután már lehet pasztát, később kenőcsöt alkalmazni.

A nedves borogatás alatt nem priznicet értünk, hanem egy levegő által átjárható borogatást.

Elkészítése: vászon ruhát vagy mullpólyát átitatunk a gyógynövényfőzettel, erre száraz ruhát helyezünk.
Ha lehetőségünk van rá, 20 percenként cseréljük, ha nincs, naponta legalább kétszer-háromszor alkalmazzuk, 1-2 órán keresztül.

  • a legalkalmasabb főzet a tölgyfakéregé, de az erdei mályva nyálkája is nagyon jó hatású. Előbbiből főzet, utóbbiból forrázat készítendő
  • a kamilla és cickafarktea is majdnem olyan hatásos, mint a tölgyfakéreg, felváltva lehet alkalmazni vele együtt
  • a vadárvácskát hosszú ideig, hetekig kell alkalmazni, de nagyon hatásos, külsőleg, belsőleg egyaránt
  • a diófalevelet is érdemes megbecsülni összehúzó és fertőtlenítő hatása miatt, külsőleg és teaként fogyasztva is ajánlott
  • az ezerjófűtea idült ekcéma kezelésére alkalmas
  • a ligetszépe olaj bedörzsölésre ajánlott, kiváló a hatása az ekcéma hatásában (belsőleg kapszulaként szedhető)

Tipp:
Ha ügyesek vagyunk, és a kezelendő testrész is megengedi (pl. kar, láb), akkor a gyógynövényfőzettel átitatott ruhára simíthatunk a  gyengéden kinyomkodott növénypépből is. Ne nyomkodjuk csontszárazra a pépet, nem baj, ha kicsit lecsurog a leve, törölgessük le a felesleget magunkról. Így folyamatosan szívhatja magába a bőrünk a gyógyírt.

 

Szeretnél még többet tudni a bőrkímélő mosakodásról?
Olvass tovább itt infókért, segítségért!

 

Szappanimádók kérdőíve >>> Töltsd ki te is, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

Ekcémára termálvíz

posted in: Ekcéma kezelése | 0

A meleg fürdő gyógyhatása közismert: önmagában egy meleg vizes kádfürdő is képes ellazítani, foldani a ránk nehezedő stresszt, ellazítja a testet is lelket is.
Lazítja az izmokat és serkenti a vérkeringést az erek tágítása által.

A termálvizek még ennél is többet tudnak: különféle ásványi anyag tartalmuk kiegészíti a meleg víz amúgy is áldásos hatásait.
Van, amelyik termálvíz az ízületi gyulladásokra, van, amelyik a szívműködésre, az anyagcserére van jótékony hatással, de fájdalomcsillapító hatású is létezik.

Jó tudni, hogy olyan is van, ami az ekcéma és pikkelysömör gyógyítását is elősegíti!
Ez pedig a kéntartalmú, másképpen: a kénes gyógyvíz, termálvíz.
Ilyenben az ország több pontján is kúrálhatjuk magunkat: Hévízen, Mezőkövesden (Zsóry Fürdő), Harkányban, Parádsasváron, Balfon, a Rudas- és Lukács Fürdőkben.

Akinek lehetőségei engedik, vegyen igénybe a termálvizes fürdőkúrát, nagyon jól kiegészítheti az orvosi gyógyítást és az ekcéma otthoni kezelését!
A sós tengervíz ugyanilyen jó hatású az ekcéma tüneteinek enyhítésében.
Ha éppen nincs is módunk kiruccanni valamelyik tengerre kúrálni magunkat, akkor a tengeri fürdősót még mindig bevethetjük, ehhez csak be kell sétálni egy megfelelő üzletbe:-)

A bőr megtisztításához ekcéma, pikkelysömör, bőrirritáció esetében a kecsketejes, tengeri sóval és -iszapporral készített szappant ajánljuk, csodákra képes 🙂 !

 

Szeretnél még többet tudni a bőrkímélő mosakodásról?
Olvass tovább itt infókért, segítségért!

 

Ekcéma gyógyítása – külső kezelés, belső támogatás

posted in: Ekcéma kezelése | 0

Az ekcéma gyógyítása komplex dolog, nem erre vállalkozunk az oldalon sem, az írásban sem, ellenben segítünk a külső kezelésben.
A nem elég jól működő immunrendszert belülről kell támogatni, ezt jól kiegészíti a személyre szabott külső kezelés.
A kíméletes tisztálkodás mellett a hámló, száraz bőrfelületeket gyógynövényekkel kezeljük.
A gyógynövények olcsók, könnyű hozzájuk jutni, és nincsenek mellékhatásaik.
Bíbelődni kell az elkészítésükkel egy keveset, de bőrünk meghálálja az erre fordított időt és fáradságot!

Az ekcéma külső kezelésére legalkalmasabbak a hámképződést serkentő gyógynövények:

  • körömvirág
  • vadárvácska
  • tüdőfű
  • sédkender
  • árnika
  • bojtorjángyökér

A bojtorjángyökérből főzetet kell készíteni, a többinél elég a forrázat.
Főzet: hidegen tesszük fel a vizet és a gyógynövényt, felforraljuk, majd 2 percig takaréklángon együtt főzzük fedő alatt. Ezután lefedve 15-20 percig állni -hűlni hagyjuk. A friss növénynek elegendő a 3 perc állás idő.

Forrázat: a felforralt vizet ráöntjük gyógynövényünkre, és befedve 3-20 percig állni hagyjuk.
Itt is érvényes, hogy a friss növénynek kevesebb, a szárítottnak több időre van szüksége.

Az így előkészített gyógynövény teát borogatás vagy fürdő formájában használhatjuk az ekcémás bőrfelületre.
Borogatásként a forrázott/főzött növénypépet vászonkendőre kenve helyezzük a kritikus bőrfelületre.
Fürdő esetén a beteg testrészt fürdőztetjük a főzetben/forrázatban.
Arc esetében a lemosást, öblítést ajánljuk.

Mielőtt hozzákezdenénk a házi szerekkel végzett külső kezelésekhez, kérjük ki orvosunk véleményét (amennyiben gyógyszeres kezelés alatt állunk), mert bizonyos esetekben a kettő együtt nemkívánatos hatást válthat ki!
A gyógynövényekkel szemben is fennállhat allergia, ezért végezzünk allergia-próbát, ha még nem alkalmaztunk bizonyos gyógynövényt!

 

Szeretnél még többet tudni a bőrkímélő mosakodásról?
Olvass tovább itt infókért, segítségért!

 

Ekcéma kezelése otthon

posted in: Ekcéma kezelése | 0

Az ekcéma kezelése otthon nem lehetetlen!
Ismert, hogy az ekcéma kialakulásáért elsősorban a meggyengült immunrendszer “felelős”.
Belül a felborult immunrendszer – kívül a hámló, viszkető bőr.
Ennek számos oka lehet: lelki okok, stressz, örökletes hajlam, stb., és azt is tudjuk, hogy az ekcéma tulajdonképpen testünk allergiás reakciója bizonyos anyagokra (kontaktekcéma).
Ezekkel az anyagokkal a testünk találkozhat külsőleg és belsőleg is.

Nagyon gyakran illatanyag váltja ki az ekcémás tüneteket, ezért is van az, hogy a legelső tennivalók a tünetek enyhítése érdekében az lehet, ha elhagyjuk az illatosított tisztálkodó és tisztító szereket, és megtanuljuk a natúr testápolás, valamint az ember- és környezetkímélő háztartás vezetésének ismereteit.
Ne idegenkedjünk, nem nehéz megtanulni, sok örömünk lesz benne és még olcsó is:-)
De nemcsak illatanyag, hanem egyéb, bőrünkkel érintkező allergizáló összetevő is okozhat bajt, példának (szomorú) okáért említem a mostanában az érdeklődés középpontjába került – nemhogy allergizálónak, de egyenesen mérgezőnek bizonyult – ruhafestékeket!
(Remélem, azért nem jutunk el odáig, hogy ha egészségesek akarunk maradni, akkor a ruháinkat is magunknak kell szőnünk és színeznünk:-) )
Ha ekcémás hajlamúak vagyunk, jól tesszük, ha nagyon megnézzük, hogy mivel mosakszunk, mit kenünk és öltünk magunkra.

A natúr testápolás királynője a természetes szappan.
Olyat érdemes ezek közül is választani, ami nem tartalmaz semmilyen, SZÁMUNKRA allergizáló anyagot.
Könnyű a helyzet, ha már tudjuk, mire jön elő az ekcéma.
Ha még nem, akkor menjünk biztosra, és ne vegyünk meg “gyanús” összetevőjű terméket.
Ha nem tudjuk, melyik bolhabetűs összetevő mit takar, akkor pláne.
Jó esetben az eladó segít, de azt sose feledjük, hogy a kereskedő eladni szeretne:-)
Nincs pardon: ki kell tanulni az általunk használt szerek összetevőinek tudományát.
Nem ördöngösség ez sem, segíteni fogunk benne.

De térjünk vissza a természetes szappanhoz.
Ez a legcsodásabbat tudja tenni:

ANÉLKÜL LEHETSZ TISZTA, HOGY TOVÁBB IRRITÁLNÁ ÉS SZÁRÍTANÁ
HÁMLÓ, VISZKETŐ, ÉGŐ BŐRÖDET!

 

Szeretnél még többet tudni a bőrkímélő mosakodásról?
Olvass tovább itt infókért, segítségért!

 

Kecsketejes, olívás teafa szappan

Ez a szappan zsíros bőrre készült, 70 %-ban olíva szappan. A zsíros bőrnek is szüksége van ápolásra, a kecsketej ebben segít. A teafa illóolaj kimondottan ajánlott a problémás bőr tisztítására. Ez a szappan sem szárít (a zsíros bőr nem attól lesz egészségesebb, szebb, hogy szárítjuk), így nem serkenti fokozott faggyútermelésre a bőrt. Ugyanakkor a megfelelő mértékben biztosítja a zsíros, pattanásos bőr számára – a tisztító hatás mellett – a visszatáplálást is.

pattanás kezelés, zsíros bőr, szappankészítés otthon

A kecsketej mellett nagyobb részt olívaolajat tartalmaz, kisebb részben kókuszvajat. Utóbbit elsősorban a habzás kedvéért tettem bele.

Ugyanakkor a sok olívának köszönhetően kiemelkedően jó az ápoló hatása. A vörös kozmetikai agyagpor szintén a zsíros bőr barátja, zsírtalanít és méregtelenít, érdemes arctisztító pakolásként is radírban is kipróbálni, nem csak szappanban!

pattanásos bőr kezelése házilag, szappan készítése házilag

 

A szappan emellett állatbarát, mert nem tartalmaz pálmavajat, így állatvédők is nyugodt szívvel mosakodhatnak vele:-)

Viszonylag kevés benne a szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú növényi vaj, ezért nem tartozik a nagyon kemény szappanok közé, kicsit gyorsabban kopik, mint ha pl. pálmavajjal készült volna.

 

Összefoglalva: az olajok tekintetében nagyon ápoló hatású, jó fizikai tulajdonságokkal bíró a szappan, a teafa illóolaj és a vörös kozmetikai agyagpor pedig nem szárít annyira, hogy pl. normál vagy száraz bőrűek ne használhatnák. A leghálásabb érte viszont a zsíros, pattanásos bőr lesz.

 

Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

 

Kecsketejes natúrszappan

Ezt a szappant rendszeresen készítem. Semmi különös és drága összetevő nincs benne, egy nagyon jól ápoló, bőrkímélő, kecsketejes szappan hozzáadott illatanyag és egyéb adalék nélkül. A “semmi különös” összetevők a következőket jelentik: olívaolaj, kókuszvaj, pálmavaj, napraforgóolaj, kecsketej, körömvirágszirmok.

Kecsketejes szappan készítése házilag

A kecsketej krémesen dús habot ad a szappannak, a bőr hálás érte. Az ekcémás bőrt megnyugtatja, rendszeres használata a tünetek látványos enyhülését hozhatja. Vetélytársa csak a Himalaya-sós, iszapos változata lehet, levendula illóolajjal:)

A formája praktikus, egyenletesen kopik, mert széles is, és magas is. Így nem lesz belőle gyorsan egy lapos lapka, amit már nem könnyű elhasználni a síkossága, és a pindurisága miatt:-)

Kemény, tartós, takarékos szappan. Száraz, érett és/vagy irritált bőrre is ajánlom.

P1010041

Kecsketejes szappan készítése házilag

Kecsketejes szappan készítése házilag

 

Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

 

Kávés natúr kecsketejszappan

2019-ben frissített, kiegészített cikk!

 

Pár nappal ezelőtt ezt a

kávés natúr kecsketejszappant készítettem

Őrölt kávét kevertem a nagyobbik részébe, mert radírozó hatású szappan készítése volt a célom. A kecsketej télen “hiánycikk”, de nekem még tart a készletem, így 3 hét múlva   már lehet is élvezni a kecsketejes szappan különösen finom, krémes habját:) Nagyon kellemes, natúr illata van, halványan sejteti az őrölt kávét. Ahány illatosítatlan…

Continued

Paradicsomos natúrszappan

A szappankészítésben én natúrnak nevezem azokat a darabokat, amik nem tartalmaznak hozzáadott illatanyagot (sem illóolaj, sem parfümolaj, sem semmilyen formában). Kizárólag a növényi vajak, olajak és a nátrium hidroxid vannak bennük. Ebbe a paradicsomosba saját termésű zöldségből házilag elkészített bioparadicsom levet tettem, ettől lett ilyen szép színű. (Tényleg bio, mert évtizedek óta nem látott a növény földje sem vegyszert, én csak tudom:-)) Már többször készítettem, és minden alkalommal halványult, ahogyan telt felette az idő, már belenyugodtam:-) A paradicsom ez a műfaj:-) Kicsit szappanporos is, de nem mindegyik. Megfejthetetlen, miért. Nem baj, így szép, így természetes:-) Most papírral a tetején pihen az érés alatt, ez egy kicsit…

Continued

Csokis fahéj szappan

Az illata mennyei: fahéj és szegfűszeg illatú természetes, csokis szappan is készült novemberben. Holland kakaóporral színeztem a szappanmassza egyik felét, a másik natúr színű maradt. Egy faládikóba öntöttem felváltva a középponttól (egy ügyes kis fa szerkezet segítségével), majd feldaraboltam változatos méretekre, mert van, aki a nagyobb, és van, aki a kisebb szappanokat kedveli. Van köztük …

Continued

Tortaszappan – állatvédőknek is, pálmavaj nélkül

Különleges “sütiszappan” készült karácsony előtt a szappankészítő műhelyemben. Nem tettem bele pálmavajat azért, hogy az állatvédők ízlésének is megfeleljen. Csupán néhány grammot tartalmaz a hófehér habszappan a tetején. (Hogy mi áll ennek az ökológiai  hátterében, arról itt olvashatsz, ha még nem ismered.) Háromrétegű kézműves szappan, kizárólag természetes alapanyagok vannak benne (kivétel a csillagokhoz használt kozmetikai pigment, egy csipetnyi). Kakaóporral …

Continued

Luxus levendula szappan kecsketejjel, pálmavaj nélkül – állatvédőknek is

Luxus levendula szappan kecsketejjel, a legújabb kedvencem. Egyszerűségében nagyszerű természetes szappan. Levendula illatú, az alsó rétegbe őrölt levendulaszirmokat tettem, a tetejét egész szirmokkal szórtam meg. A luxus jelzőt nem “csak úgy”  biggyesztettem a nevébe; tényleg az! Luxus benne a kétféle, extra hosszan hidratáló vaj: a shea-vaj és kakaóvaj okán, de a ricinusolaj tartalma is jelentős, amitől csodásan jól habzik. E három olaj + az olívaolaj ápoló hatásai…

Continued

Mosószappan

Mosószappanokat készítettem, mert fogyóban a környezetkímélő mosószer itthon. Mosószert azóta nem veszek, mióta tudok szappant főzni. Reszelve, szappanpehely formában kerül a mosógépbe a mosószappan,   egy ek. mosószóda és ecet társaságában (utóbbi öblítőként, felesben a hagyományos öblítővel). A pehelyből 4-5 ek. kell egy töltet ruhához. Ami a csodálatos ebben, …

Continued

Citrom-rózsafa szappan

Derűsebb és nyugodtabb leszel, ha a kezedbe fogod. Színes, illatos, jókedvű. Ápoló, krémes a habja, a tetején kókuszreszelék, habszappan-csókok és sárga díszek vannak. Olívaolajjal és napraforgóolajjal készült, amik táplálják és hidratálják a bőrt, minden bőrtípusra megfelelő természetes, kézműves szappan.

Ez is tudja azt, amit minden szappanom: nem szárít, mert visszazsírozza a bőrt a mosakodás közben.

Citrom-rózsafa szappan

Citrom-rózsafa szappan

Citrom-rózsafa szappan

 

Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

 

Babaszappanok

 

Babaszappanokat is készítek gyerekeknek, és gyermeklelkű felnőtteknek. Mint minden természetes, kézzel készített szappanomnak,  ezeknek is gondosan terveztem meg az összetevőit. Nem tartalmaznak allergizáló összetevőket, kizárólag növényi vajakat és olajokat, valamint 100% tisztaságú illóolajokat. Színüket kakaópor, kozmetikai agyagpor, kozmetikai pigment, kurkuma adja.

Még mindig sok anyuka nem tudja, hogy a hagyományos, boltban kapható és a gyógyszertárban készített (!) bébi- és gyermek fürdetőszerek milyen magas százalékban tartalmaznak mesterséges adalékanyagokat. A bőrön keresztül ezek is 2x olyan gyorsan szívódnak fel (pl. az SLS is), mintha megennénk őket!

Orvos nyilatkozik a kozmetikumok ártalmas összetevőiről – MTV Videótár

Te sem szeretnéd mérgezni a babádat, és szeretnéd megelőzni az allergia kialakulását, ugye…?
Érdemes élete első napjától törekedned arra, hogy minél kevesebb mesterséges kozmetikummal érintkezzen a bőre, így megelőzheted a későbbiekben esetleg fellépő bőrallergiát, ekcéma kialakulását.

babaszappan készítés

Használj natúrszappant!
Nem kell lemondanod sem habzásról, sem krémességről, illatról, színről, formáról sem.
Ezek a kézműves szappanok kecsketejjel elkészítve is elérhetőek.

A növényi olajok választhatóak: az olívaolaj, shea-vaj és a kakaóvaj az, amit babaszappanba leginkább ajánlok, mert ezek extra hosszú hidratáló hatásúak. Illatmentes változatban is elérhető.

babszappan készítés

 

Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

 

Shea-vajas, kakaóvajas rózsafa szappan

Ez a rózsafa illatú szappan a kézműves természetes szappanok táborában az “előkelőbbek” közé tartozik, mert:
– luxus, hosszan tartó hidratáló hatása van olívaolaj, shea- és kakaóvaj tartalmának köszönhetően

– az átlagos természetes szappanoknál keményebb, így tartós szappan (kevésbé gyorsan “kopik”).

A shea-vaj alkalmazása száraz, ekcémás bőr esetén…

Continued

Kecsketejes mákos levendula szappan

Kecsketejes mákos levendula szappant készítettem novemberben. A kecsketej az eddig legnépszerűbb összetevője a természetes kézműves szappanoknak. Mákot a bőrünkön keletkező elhalt hámsejtek leradírozásáért tettem bele, és díszítésként is megszórtam a szeletek tetejét, oldalát. A szappankészítésben ún. alapolajoknak nevezettek kerültek bele: kókuszvajjal, pálmavajjal, olívaolajjal és napraforgóolajjal készült, illatosításként sok…

Continued