Hivatások

Egy kedves blogolvasóm indított arra, hogy megírjam ezt a cikket.

Az történt, hogy tanácsot kért tőlem, és nagyon megköszönte a gyors választ. Értesült ugyanis arról, hogy a szappankészítő vállalkozás bolttal, bloggal, mentorral együtt nekem a mellékállásom, vagyis részmunkaidőben foglalkozom vele.
És valóban, főállásban is dolgozom. A munkám hivatásomnak tekintem, szeretek dolgozni menni 🙂
Úgy gondoltam, hogy ez igazán mellékes azok számára, akik tőlem vásárolnak, vagy velem szeretnének tanulni.
Nagyon jól esett és a továbbiakhoz lendületet, inspirációt adott, amit írt. Szerinte külön elismerést és köszönetet érdemlek a tanácsadásért és úgy általában a munkámért, s nem ártana, ha erről is tudnának a blog látogatói.

Talán tényleg érdekel:
ez a kis birodalom itt sok munka, sok idő és sok fáradság, kevés szabadidőből, áldozatokkal felépítve.
Ezzel együtt a tevékenységemet nem tekintem ünnepelendő teljesítménynek vagy eredménynek.
Hiszek abban, hogy ami másnak hasznos/gyönyörködtető, azzal én is és a családom is többek lehetünk spirituális és anyagi értelemben is – ez egy személyes körülmény – sem nem több, sem nem kevesebb.

fractal-302552_640

 

Éljen, négyszeres Liebster Award díjat kapott a blog!

posted in: BLOG, Média, Rendezvények | 0

Néhány nap leforgása alatt 4 bloggertől érkezett a megtisztelő elismerés:
Liebster Award vándordíjakat kapott az ANGYALOM Blog.
A díj lényege: Németországból indult, s bár a szabályokat időközben alakítják a résztvevők, fontos, hogy általunk kellemesnek, hasznosnak és színvonalasnak ítélt tartalmakat osszunk meg egymással és a nagyközönséggel.

 

Azok a bloggerek és weboldalaik, akik az elismeréssel rám gondoltak:

  • Benke Éva, művészek és kézművesek webdesignere, az ANGYALOM szappan designere, számos zseniális logo, honlapdesign, csomagolásterv, stb. megálmodója, nem mellesleg: maga is művész
    honlap: Redbeedesign.hu
  • Bakonyi Anikó, aki műhelyében életre kelti a babruhákat
    honlap: Banikó műhelye
  • Mitter Szilvia, utazási szakértő
    honlap: Utazzunk, csajok!
  • Kis Petra, a Mindennapi Zöld tulajdonosa
    honlap: Petraingreen,wordpress.com

Köszönöm nektek itt is, hogy követitek a munkálkodásomat és érdemesnek tartottátok a díjra!

Boldogan és büszkén válaszolok az első jelölő, Benke Éva kérdéseire.

1. Mi volt az a momentum, ami miatt elkezdtél foglalkozni azzal, amiről a Te blogod is szól?

Megérzés volt.
Évek óta vártam egy ilyen sugallatra, ami végül egy strand napozó teraszán ért. Régóta érdekel a vállalkozás és a felnőttoktatás területe, de nem kerestem tudatosan a témát. A “végzetem” egy szappankészítő tanfolyam apróhirdetése lett 😀

2. Ha nem tudsz írni a blogodba éppen, hogyan inspirálódsz?

A feltöltődés esetemben kizárólag valaminek a “csinálása” lehet.
Kertészkedés, sütisütés, szappankészítés, szakmai oldalak olvasgatása, szép tárgy barkácsolása, kirándulás.

3. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Ez a legnehezebb kérdés!
A népmesei halacskát vinném magammal, tudjátok, ami 3 kívánságot teljesít 😀

4. Mit tartasz missziódnak az életedben?

Misszióm valójában két nagy küldetés.
Három gyermeknek adtam életet, a legnagyobb misszióm, hogy egészséges lélekkel induljanak hazulról útra.
A másik küldetésem az összhang, megelégedettség és belső béke megteremtése, a tőlem telhető legtöbb viszonylatban. Önmagam és a szűkebb, tágabb környezetem között, a hozzám közel állók és a jelen világ között.

liebster-award Angyalom Szappan

Én nekik adom tovább a vándordíjat:

Sikerül.comHorváthné Dunaveczki Leona énekes, szociológus, vak édesanya oldala. Leona kivételes hangjával és életvidámságával mutat példát látássérült és egészséges embereknek egyaránt.

Katiötletek.huSzabó Katalin, nyomdai ötletgyáros, aki nem fogy ki ötletekből, ha ajándékokról vagy nyomdai munkákról van szó.

Kureczkriszti.huKurecz Krisztina üvegtervező/Glass Designer, aki meseszép üvegtárgyakat és ékszereket varázsol.

Weblaptitkok.huTóth Judit Drupal Lady weblapkészítéssel, online oktatással, oktatóvideókkal foglalkozik, jó pedagógus.

Anyablog.hu Majoros Edit honlapja számtalan érdekes és hasznos tartalmat gyűjt össze.

Otthondalolo.huDaloló Gábor Ada sokoldalú és színes egyéniség, a korai zenei nevelés, a játékos élményzene szakértője. A baba-boldogításon kívül otthon van a szavak birodalmában is.

Emberpalanta.hu Csordás Judit hozzá segít bennünket, hogy gyerekekkel kertészkedjünk otthon, akár kert nélkül is.

Temiti.huFarkas Veronika és Kádár Szonja, a mosható pelenkázás szakértői, honlapjukon mindent megtudhatunk a bababarát és környezetkímélő pelenkázásról. A pelenka kalkulátor pedig egyenesen zseniális!

Bridalmirage.comGajdácsné Gombos Erika esküvői kiegészítőkkel foglalkozik. Most egy csodálatos katalógus megjelenésén dolgozik, valamint szalonja megnyitását tervezi.

Modernanyu.hu C. Szabó Helga anyablogja is egyik kedvencem, színes, érdekes, friss és őszinte, nagyon mai.

A kérdéseim hozzátok:

1. Mivel teszed jobbá a világot?

2. Mi a legnagyobb plusz az életedben, amit a blogírásnak köszönhetsz?

3. Hogyan egyezteted össze a honlap és a privát életed mozgásban tartását?

4. Szeretnéd-e a közeljövőben bővíteni a tevékenységedet, vannak-e új ötleteid?

5. Hová szeretnél eljutni a szakmádban 5 év múlva?

Kellemes és hasznos olvasgatást kívánok a díjat adományozó és az általam díjazott oldalakon!

Mosogatógépbe való öko-mosogatószer, tabletta

Biztosan Téged is érdekel, hogyan lehet olcsón, egyszerűen és környezettudatosan mosogatni mosogatógéppel.
Milyen mosogatógépbe való öko-mosogatószer az, ami sikerrel zsírtalanít és öblít egyszerre, egy lépésben?


Amikor megleptek a gyerekeim a mosogatógéppel, teljesen tudatlan voltam a témában, ezért olvasgattam róla a neten.
Öko-mosogatószer receptekre vadásztam.

Mivel azonban a mosogatógéppel együtt kaptam egy zacskó hagyományos, kapszulás szert is, először ezt használtam el.
Utána kerestem egy drogériában kapható, környezetbarát minősítésű, három az egyben tablettát, mert több mindent ki akartam próbálni, mielőtt végső elhatározásra jutok.

Mosogatógépbe való öko-mosogatószer, tabletta

Tapasztalatok a kapszulákról és a tablettákról:

  • nagyon kényelmes, ha nem kell bontogatni a kis tasakot a tablettáról, mert feloldódik, a lágy kapszulán pedig nincs is csomagolás – ezt úgy, ahogy van, betehetem
  • a hagyományos kapszula illata megmaradt az edényeken, s szerintem az “íze” is – nagyon nem tetszett, hogy valamennyit megeszünk belőle, ha akarjuk, ha nem
  • a kapszula szépen tisztított és cseppmentesen száradt
  • a környezetkímélő tabletta nem hagyott intenzív illatot, “ízt”
  • ez ugyanolyan jól tisztított, de nem 100%-ig cseppmentesen szárad az edény tőle – ez nem zavar különösebben, és csak egy tüzetesen vizsgáló szem veszi észre – az edény TISZTA, s a lényeg ez

    Mosogatógépbe való öko-mosogatószer, tabletta

Azt azért tudni kell, hogy az én mosogatógépemben rejtélyes módon nincs öblítő tartály, tehát egyszerre kell megoldania mindent a mosogatószeremnek.
Ha ecetet adhatnék az öblítéshez, cseppmentes lenne az eredmény, biztos vagyok benne.

Mostanában találtam rá egy receptre, ami nagyon jól bevált a kapszula és a tabletták után, íme:

3 evőkanál szódabikarbóna
2 evőkanál citromsav
2 evőkanál só
1 evőkanál Na-perkarbonát
1 evőkanál mosószóda

Mosogatógépbe való öko-mosogatószer, tabletta

Ez a recept tavaly, amikor először keresgéltem,  még nem volt fent.
A hozzászólásokat is érdemes elolvasni, ahol kemény a víz, ott magasabb arányban kell citromsav.
Nekem nem állt össze, de ez számomra lényegtelen, 2 evőkanállal teszek a tartályba és kész.
Ha elkészíted és neked sem áll össze, de szeretnéd, akkor spricceld meg kevés vízzel, keverd össze jól, és hagyd még állni pl. jégkockakészítő formában.

Ez előtt a recept előtt mosószóda-citromsav keverékével már próbáltam mosogatni, de nagyon fátyolos lett tőle minden, ez a tűréshatárom fölé esett.
Kicsit pihentettem a témát, de ez bevált, ezzel fogok ezután is mosogatni.

Neked is van jól bevált mosogatógépbe való öko-mosogatószer recepted?
Oszd meg velünk kommentben, hogyan csinálod!
(Azt se felejtsd ki a hozzászólásból, hogy kemény vagy lágy a víz felétek.)

Szeretném tudni, hogy…

Örülök, hogy itt vagy, kérlek, oszd meg velünk, miben van szükséged segítségre!
A SzappanMentor egyik küldetése, hogy segítse a szappankészítéssel foglalkozókat, azaz Téged 🙂

  • Bizonytalan vagy a szappankészítés egy pontján és hetek óta nem jutsz előbbre vele?
  • Már annyi mindent elolvastál a témában, hogy zsong a fejed, de még mindig nem jöttél rá, miért nem jön ki szépen a formádból a szappan?
  • Úgy érzed, már sosem tudsz szép és jó szappant készíteni?
  • Kifogytál az ötletekből?
  • Szeretnéd megosztani a tapasztalataidat, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Itt az alkalom:
egy helyben topogás helyett öntsd ki a szíved, és segítünk a gondon! 🙂

Ti kérdeztétek a SzappanMentortól

Mit tegyél, ha “ragadós” a szappanod formából való kivételkor?
Ma ezen segítek, olvasd el, mit érdemes kipróbálnod a hiba ellen a szappankészítés során!

“Kedves Andrea!
Az illóolajos szappanjaim mindig ragadnak mikor kiveszem a formából
48 óraután. Szappanösszetevőim: olivaolaj, disznózsír, kókuszolaj,hidegen
sajtolt napraforgóolaj és mostani szappanomba van kakaovaj, ami nem
finomított. 6,5 % superfáttal dolgoztam, mert száraz bőrre
készítettem. 15 csepp jázmin és édesnarancs illó került bele összesen. 30% a
vizmennyiség. … -os illókat használok.

Kérdés: normális, hogy az illóolajos szappanjaim mindig ragadnak?
Hogyan tudnám megelőzni?
Válaszodat előre is köszönöm!
Gyárfás”

“Kedves Gyárfás!
Nem, nem normális. Ha helyesek az arányok, akkor kemény, szilárd a
végeredmény.
Az illótól nem ragadhat.
A 6,5% suparfat-et vedd 5%-ra, az elég száraz bőr esetén is.
A receptszámlálót használod?
Akkor is lehet puha a szappan, ha 50%, vagy magasabb a folyékony olajok aránya.
Mi a pontos szappanrecepted grammokban?
Üdv, Andi”

“Kedves Andi!
Szappanreceptem: 240 gr össz zsír. 6,5 % superfat
96 gr disznózsír 40%
72 gr olivaolaj 30%
24 gr kókuszzsír 10%
24 gr napraforgóolaj 10%
12 gr kakaovaj 5%
72 gr oincserélt viz 30%
30 gr naoh
15 csepp illó( jázmin és édesnarancs)
Ragadást, úgy értem, hogy a felülete nem lesz olyan szép sima, mint a
natur szappanjaimnak. Nem értem, hogy miért, hiszen így sem teszek bele sok illóolajat. A szappan szélei is jobban málik vagy törékenyebb. Hozzáteszem, hogy egyedi formákat használok és nem tömbformát. Nem használom a receptszámlálót, hanem magam ötlöm ki a recepteket, de ügyelek arra, hogy az 50-50%-os arány meglegyen, mármint keménység és puhaság terén.
Gyárfás”

“Kedves Gyárfás!

A számláló használatát nem lehet/érdemes megkerülni, ha jó szappant szeretnél. Én legalábbis így gondolom – érdemes számolni.
Írd be ezeket az mennyiségeket, és megmutatja, hogy ugyan jó az ápoló hatás, de az INS annyira alacsony, hogy ez nem túl jó recept mégsem (az én
ízlésem szerint, de ez nyilván egyéni dolog, és nem szeretnélek véletlen
sem megbántani vele!).
(Az összzsír egyébként itt nem 240 g, hanem 228 g)
Ezektől eltekintve a folyadék és lúgmennyiség jó, tehát szappan lesz
belőle, de nem nagyon jól tisztít, túl lágy és nem is habzik jól.
Majd ha kipróbálod, akkor eldöntöd, hogy megfelel-e így számodra, vagy
inkább átdolgozod a receptet, ezt tudom tanácsolni.
Ha kivétel előtt beteszed fél órára a fagyóba, akkor még esélyes, hogy
szebben kijön a formából.

Üdv: Andi”

“Kedves Andi!
Valóban nem 240 gr, hanem 228 gr :), elszámoltam magam, mert 15%
kókuszzsírt akartam bele rakni a szappanba. Számomra még a 20% kókuszzsír
is kicsit szárító hatással van. Elég érzékeny a bőröm.
Valóban a szorzókat a receptszámlálóból veszem és nem a levegőből:). nem
sértődöm meg a véleményeden:).
A véleményem a receptszámlálokkal kapcsolatban,hogy nem annyira pontosak,
mert pl. a dísznózsír is önmagában habzik, saját tapasztalat, mert egy
100% dísznózsír szappan volt az első szappanom. Kicsit büdi volt, de
nagyon
jó. Az olivaolaj és a napraforgóolaj az amelyek kevésbé sőt szinte nem is
haboznak, de a bőrre gyakorolt hatásuk véleményem szerint kiválóak.
Azt valóban megfigyeltem, hogy lágyabbak a szappanjaim ,de nem málanak, de
most azért emeltem meg a disznózsír arányt 40%-ra, hogy még keményebbek legyenek a szappanjaim. A disznózsír, ha jól tudom jól tisztítja a bőrt és
a kókuszzsír is.
Számomra még az is fontos, hogy akinek érzékeny és száraz a bőrre,annak
minél kimélőbb, de tisztitó szappan csináljak.
Köszönöm a tanácsaidat:). Különben a visszajelzések az ismerősök és a
család felöl igen jók:), sőt épp ma egy ekcémában szenvedő nagymama
jelzett
vissza, hogy tudok e még körömvirágos szappant készíteni a számukra.
Nyilván nagyon sok mindent kell még tanulnom a szappankészítés terén.
Különben kakaóvajjal most dolgoztam először és, ezért raktam kevesebbet
bele, ha véletlenül nem úgy sikerülne ne pocsékoljam a finom kakaóvajat.
Szép hétvégét!
Gyárfás”

“Kedves Margó!

Szerintem nagyon ügyes vagy és alapos is, csak így tovább!
Ahogy többet megtudok tőled, az a véleményem erről a kicsit ragadós
szappanról, hogy számodra ez teljesen ideális összetételű, mert nagyon
érzékeny, kiszáradásra hajlamos a bőröd.
Írod is, hogy ez az összetétel bevált a családban.
Az, hogy kevésbé habzik egy szappan, az csak relatív dolog, igazad van. A
mosószappan is habzik valamennyire, sőt, ahogy írod is, az olíva szappan
is.

Vannak szappanok, amik jobban habzanak, s az értékeknél én erre
utaltam. Az a tapasztalatom, hogy akik bőrproblémával küzdenek, nyilván
hajlandók kompromisszumokat kötni a cél érdekében, mert már annyit
szenvedtek a bőrápolással…
Szerintem ne foglalkozz ezzel a kis ragadóssággal, legfeljebb nem olyan
tökéletes küllemre – de mit számít ez, ha a használatban beválik?
Lehet még keményíteni kakaóvajjal, shea-vajjal, de a disznózsír is jó,
írtam is a blogban, és tényleg egy bőrbarát természetes zsír, akár a
hidegen sajtolt napraforgóolaj. Amit nem igazán tud senki biztosan
megmondani, hogy mennyi marad az elszappanosodás után az értékes
anyagokból a szappanban. A lényeg viszont a tapasztalás. Ha az jó, akkor
sokat tettünk a bőrünk egészségéért, s ez a lényeg.
A magyar számlálóban pl. nincs sertészsír, a pálmát szoktuk hozzá
beállítani, mert az nagyon hasonló értékeiben. És persze, ezek csak
hozzávetőleges értékek, valójában az egész nagyon bonyolult és titokzatos
(szerintem) 🙂
Ja, és a habzást lehet fokozni egy teáskanál cukor feloldásával a
desztvízben, ha mégis habosabbat szeretnél.

Nagyon köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem/velünk, szép estét kívánok:

Andi”

 

Ti kérdeztétek a SzappanMentortól

Neked is gondot okoz nyáron szappankészítéskor az esetleg fellépő túlmelegedés? Elmondom, hogyan csináld!

“Kedves Andrea,

én már most leírom a kérdésemet,mert napok óta készülök rá – az rendben van, hogy hűvösebb időben szépen betakargatjuk a friss szappanokat 1- 2 napra. De nyári hőségben mit tegyünk, hogy ne legyen melegük? Arra gondoltam, hogy este későn készítem, amikor már hűl a levegő. Van jobb megoldás?”

Túlmelegedett szappanTúlmelegedett szappan Túlmelegedett szappan

Ma Levente-nap van, ezért:

“Kedves Levente!

Igen, ez nagy gond nyáron, így igen aktuális kérdést tettél fel, köszönöm!
Az esti időpont ideális, de a túlmelegedés megelőzésére, kezelésére tömbszappanok esetében általában ez nem elég. Különösen akkor nem, ha tejjel, joghurttal készítjük.

A megoldás: hűtőszekrénybe lehet tenni akár fél-egy órára is, az összetevőktől is függ.
Kecsketejest, joghurtost, melegítő illóolajost erősen ajánlott
nyáron hűteni. Hogy meddig, azt szappanja és összetevője válogatja, látatlanban nem lehet megmondani.
A tapasztalat a dolog kulcsa. Túlhűteni nem jó, 10-20 percenként meg kell tapintani a forma oldalát, s ha már langyosabb, mint betételkor, akkor meg lehet próbálni kivenni, de tovább kell figyelni, és ha ismét a túlmelegedés jeleit mutatja, akkor zsupsz, vissza hűtőbe vele!

A túlmelegedés jelei: nagyon meleg tapintás kívülről és/vagy olajcseppek a massza tetején, zselé állagú átlátszó jelenség a forma közepén (gélesedés indul), netán kiterjedt ellipszis alakban, a forma teljes hosszában. Esetleg repedésszerű nyílás is lehet a tömb közepén, melynek mélyén kivált olaj figyelhető meg a nyílás kráterében.

Remélem, megoldódik a gondod a tanácsok nyomán! 🙂
Ha kipróbáltad, írd meg, hogyan sikerült hozzászólásban az oldalon! 🙂

Szép hetet kívánok:
Andi”

A fotókon egy középen “megrepedt” szappant láttok, amit hűtéssel megmentettem anno a túlmelegedéstől. Tökéletes szappan lett, csupán a középső 2-3 szeleten látszott legfelül egy pici folytonossági hiány.

Túlmelegedett szappan

Ti kérdeztétek a SzappanMentortól

Pálmaolaj – sertészsír a szappankészítésben

“Szia Andi!

Felíratkoztam a szappanmentor hírlevélre.
Köszönöm szépen az eddigi anyagokat, segítséget is.
Azt szeretném tőled megkérdezni, hogy írtad a
pálmaolaj, kiváltható a sertészsírral.
<<<<a hivatkozott írást a sertészsírról ITT TALÁLOD>>>>
Sajnos nem találtam olyan
receptet, amibe mennyiségileg be tudnám illeszteni.
Sima olivaolaj + sertészsír kecsketejes szappant szeretnék készíteni a családomnak.
A kislányomnak atópiás dermatitise van, néha felülfertőzódik, pl most,
igazából nem vakarja véresre vagy ilyesmi, hanem fogékony sajnos rá
mi a véleményed?
Egyszerű recept ötlettel tudsz segítnei esetleg, még csak
egy-két szappant csináltam eddig, azok sikerültek.
Nagyon köszönöm.
üdvözlettel … ”

Ma Jusztin névnap van, így neki szól a válasz is 🙂

“Kedves Jusztin!
Szívesen segítek! Tudod használni a szappanrecept számlálót?
Üdv, Andi”

“Szia Andi!
Köszönöm a gyors reagálásod.
Igen már használtam, viszont amit én láttam, abban nem volt sertészsír, csak vaj.
Mégegyszer köszönöm. Üdv, … ”

“Szia Jusztin!

A receptszámlálóban a pálmazsírt állítsd be akkora tömegben, amekkorában
ki szeretnéd próbálni a sertészsírt! A kettő tulajdonságai ui. nagyon hasonlóak,
ezért behelyettesítheted a kalkulátorban.
Csináld elsőre úgy, hogy az 1-2 szappanod közül (amit már készítettél)
annál helyettesítsd a pálmát sertészsírral, amelyik a használatban jobban
bevált Nektek. Figyeld közben a keménység, ápolás és habzás értékeit, az
eredeti receptednél, és a zsíros változatnál is. Mindig maradj az ajánlott
tartományban. Kevés szappant készíts egyszerre, és teszteld az eredményt
az érési idő után.

Azért nem küldök kész receptet, mert így magad tanulhatod meg a szappanrecept tervezés művészetét. Ha kell, inkább kérdezz közben és segítek, így
lehet a legjobban tanulni 😉

A dermatitisre az a legjobb, ha nem illatosítasz! Minden, ami illóolaj,
az allergizálhat is, ez nagyon egyéni, amit nem tudhat senki előre…
ha mégis illatosat szeretnél, akkor az orvosi levendulát, a pálmarózsát
ajánlom. A teafát én nem ajánlom ebbe, száríthat, zsíros bőrre
használjuk inkább.
üdv: Andi”

Néha Te is hibázol?

Még a profik is hibáznak néha, miért szegné kedved egy kevésbé sikerült szappan?
Olvasd csak a kommentet, bejelentkezés nélkül is láthatod, csak kattints a kis szöveg ikonra a kép alatt, jobbról! 🙂

A hiba nem feltétlenül hiba mindenki számára.
Van, aki mindjárt meglát benne valami olyat, amit Te nem látsz (a méregtől) 🙂

A napokban én is elrontottam valamit: a plakáttartó képkeretemet.
Minden rendben ment egy darabig: a natúr fa képkeretet dekupázs technikával díszítettem, a felső részre pedig az “angyalom” feliratot akartam rávarázsolni egy betűsablon segítségével.
Nem számoltam a kezeletlen fa nedvszívó tulajdonságával, ezért szétfutottak a sablonnal festett betűk körvonalai 🙁
Aludtam rá egyet, és fogtam magam, ráhúztam egy 3 rétegű szalvétacsíkot, hagytam száradni.
Sejtettem, hogy az erős levendulaszín még így is át fog ütni, de sabaj!
Ezután szándékosan kicsit arrébb helyeztem a korábbinál minden betűt, így egy vizuális visszhanggal oldottam meg a dolgot.
Az eredménnyel végül megelégedtem, mert mégiscsak ott van az a felirat, amit szerettem volna 🙂
Tanulság: legközelebb le kell lakkozni a festék előtt a natúr fát, ha fontosak a kontúrok.

Hogy mi minden mást tehetsz a hibád meggyógyításáért, arra éppen ma olvastam friss és nagyon jól használható tanácsokat ITT, ajánlom figyelmedbe!

A plakátkeretem felső része:

Natúr szappan plakát

Egy majdnem totálkép:

Natúr szappan plakát

És a standon:

Natúr szappan plakát

Szappanos Mátyás-király

Több alkalommal is írtam a 2. Méhecske Fesztivállal kapcsolatos munkáról és élményekről.
Van még valami, amit szeretnék megosztani, s várom a Te tapasztalatodat, meglátásaidat is alul, Hozzászólásként!

Az Interneten természetes, hogy olyan tartalmakkal találkozunk, amiket ismerünk és szeretünk, és/vagy érdekel bennünket.
Ez részben az okos fejlesztőknek köszönhető (pl. remarketing), részben saját magunknak annál az egyszerű oknál fogva, hogy olyan téma-linkre kattintunk, ami érdekel bennünket.

Ha ezt a blogot olvasod, érdekelnek a natúr szappanok.
Egy kézműves, termelői vásárban ez nem feltétlenül igaz a látogatókra.

Itt a közönség elmegy a fő rendezvényre, s közben meggusztálja a portékát, amiről a rendezők úgy gondolták, hogy tetszeni fog neki, mint kísérő program.

Egy ilyen vásárban mindig kicsit úgy érzem magam, mintha álruhás Mátyás király lennék 🙂

Miért?

Mert a kísérő rendezvényként tartott vásárban nem kizárólag a célközönséged van jelen.
Sajnos sokan nincsenek tisztában a káros összetevőkkel telenyomott bolti tisztálkodó szerek és kozmetikumok használatának egészségi kockázataival.
Azzal sincsenek tisztában, hogy a szépség és fiatalság ígéretével a nagy cégek gyakorlatilag megvesztegetik és átverik őket, mint fogyasztókat.

De kanyarodjunk vissza a vásár közönségének ahhoz a részéhez, akinek nincs ismerete a mérgező összetevők kockázatairól.
Ez egyrészt rossz, mert rossz esetben semmit sem tud a natúr szappanokról, s nyilván nem fog vásárolni. Esetleg vásárfiát.
És jó, mert első kézből, “élesben” lehet tájékozódni a vásárlói gondolkodásmódról, lehet tanítani, felvilágosítani stb.

Ez alkalommal is megállapítottam, hogy bőven szükség van még felvilágosító munkára, ami a tudatos bőrápolási szokásokat illeti.

Tapasztalatom, hogy az idős embereket nehezebb meggyőzni.
A falusi néni emlékszik a régi háziszappanra.
Nemcsak nosztalgiával mesél róla, hanem ismeri a kiváló tisztító hatását is. Sőt, azt  is elárulja, hogy soha nem volt olyan fényes a haja, mint amikor ezzel mosta “lán’ korába”.
Mégis hitetlenkedve és gyanakodva méregeti a kecsketejes természetes szappanokat.
Túl szépnek, túl formásnak találja őket, s főleg: nem érti, “mi kerül rajta ennyibe”?
Ő egy úri passziót, kvázi luxuscikket lát benne.

A fiatalok egy része már többet tud a méregmentes tisztálkodás fontosságáról, de korántsem dőlhetünk hátra elégedetten.
Komoly felvilágosító munkára van még szükség, s nem csak a Net világában, hanem az írott sajtóban, egyéb médiumokban is.

Szülőként (és pedagógusként) is sokat tehetünk, ha egészség- és környezettudatos szemlélettel neveljük a gyerekeinket!

Te is találkoztál már hitetlenkedőkkel?

Szerelmi vallomás szappanszívekkel

Vásári Hangulat Kis Színesek 2.

A vásári Kis Színesek közül az utolsót osztom meg (a korábbiakat ITT olvashatod).

Pillanat-szösszenet 4.

Nem átlagos megjelenésű, ápolt, húszas éveiben járó pár kora este, kézen fogva.

Lány:
hosszú, barna, egyenes haj, nyúlánk termet, fekete mini szoknya és trikó, fekete nylon harisnya, acélbetétes bőrbakancs.

Fiú:
terepmintás nadrág, fehér póló, szintén Steel bakancs, balbo szakáll.

Nagy volt a nyüzsgés, ezért csak akkor figyeltem fel rájuk, amikor a fiú felemelt egy 9 db-os miniszív-kollekciót, s az árát kérdezte.
Megszámoltam a szíveket, s mondtam az árat.

(((Könnyed csók a lány szájára)))

A srác közben egyre a lányt nézte, alig figyelt a válaszra.
Az arcát nézte, a tekintetét kereste.
(Utólag már biztos vagyok abban, hogy nem is látott mást, csak a lány szemeit.)

Közben a fiú fizetett.
Egy árva szót sem váltottak, csak a mindent betöltő mosoly volt az arcukon.
Körülöttük ott lebegett valami, amiről csak ők tudták, mi az – de tapintható volt.

A fiú átnyújtotta a majdnem tucatnyi, színes, illatos szívet a párjának, aki hol a fiúra emelte a szemét, hol a szíveket nézte a tenyerén…
Izzott a levegő.
(((Ismét könnyed csók a lány szájára)))

Itt majdnem vége a kis sztorinak, de amiért igazán ide hoztam, az ezután történt… 😀

… kézen fogva tovább léptek volna, de a fiú visszafordult, közelebb hajolt ismét az asztalhoz és ezt kérdezte tőlem:

– … és ezek mik is…? 

😀 😀 😀

Mondtam, hogy kézműves, kecsketejes szappanok, de úgy látom, hogy ez nekik nem is olyan fontos, a lényeg – hogy SZÍVEK.
Sok-sok kis SZÍV 🙂

Elnevették magukat, és tovább mentek, kézen fogva.

Hát ezért is szeretem kézműves vásárra vinni a natúr szappanjaimat :)

Esküvői köszönetajándék miniszappanok
Szív

Vásári Hangulat Kis Színesek 1.

A vásári hangulatnál tartottunk.
(A stand mögött állva még jobban is szeretem, mintha a másik oldalon lennék.)

Volt néhány kedves esetem, elmesélem 🙂

Pillanat-szösszenet 1.

Két kislány perdült a standom elé, gyors pillantásokkal pásztázták a kínálatot.
8-9 évesek lehettek.
A legkisebb, apró szíveken megállt egyikük szeme.
Rám nézett:

– Ezek szappanok? – kérdezte bátortalanul.
– Igen, kecsketejes szappanok, feleltem mosolyogva.
Sóhajtott és kisvártatva szégyellősen, de újra kérdezett:

– … és 20 forintért van valami…? 
 
Szappanvégekből kapott a két kislány, és megmelengették a szívemet 
Még 20 forint sem kellett hozzá.

Pillanat-szösszenet 2.

Egy szikár, magas, ősz hajú, hajlott hátú néni sétált el előttem egyedül. Hátra tett kézzel nézelődött.
Az asztalra tekintett, majd rám, és kérdezett:

– Ezek azok a kecskeszappanok?! – és választ sem várva tovább ballagott.

Én meg csak néztem utána…

Kár, pedig szívesen beszélgettem volna vele.

Pillanat-szösszenet 3.

Egy idős házaspár is megszólított kisvártatva.
Ők meg is álltak, szemmel láthatóan tanakodtak – de egy ideig csak magukban.

A bácsi törte meg a csendet:

– Ezek gumibú’ vannak…?

Ezt nem kommentálom, de nagyon aranyosak voltak 😀

Hát ezért is szeretem kézműves vásárra vinni a natúr szappanjaimat 🙂
A folytatást itt találod: Szerelmi vallomás szappanszívekkel

Vásárba vittük a természetes szappant

A vásári meghívásoknak nagyon örülünk, de… (a “de”-ről ITT olvashatsz)

Történt tehát, hogy Szegvárra elmentünk tegnap, mégpedig a 2. Méhecske Fesztivál kézműves és termelői vásárára.
Gyönyörű idő volt – bár a 14 óra körül feltámadt szél azért megijesztett, ez gyorsan elvonult. Maradt a – már-már túlzóan – tűző nap, ami kicsalogatta a Méhecske Fesztivál programjaira Szegvár és a közeli települések apraja-nagyját.

Nagyon népszerű volt a gyerekeknek rendezett, több állomásos játék, melyre a mellettem lévő standon kellett regisztrálni.
Ennek nagyon örültem, mert – ha éppen nem jött vevőm – jó volt látni a picik és kicsik kíváncsiságát és türelmetlenségét:
– Mikor megyünk már hooorgászni???? (az első állomás a szökőkút vizében való pecázás volt 🙂

A szappanokkal való foglalatosság mellett tudod, miért szeretek vásározni?
Mert olykor van idő nézelődni.

Ez látszólag egy hétköznapi dolog, de ha belegondolsz, rájössz, hogy nem az.
Mikor van idő “csak úgy” megállni, és elnézni az emberek sürgését-forgását…? A hétköznapokban igen-igen ritkán.

A kipakolás, rendezgetés izgalmas és mozgalmas feladat, 30 fok felett kiváltképp 🙂 De ha ez kész…
Élvezem, hogy van időm szétnézni.
Apróra megvizsgálhatom a teret, ami a sok szép tárgytól és a sok-sok, kívül-belül ünneplőbe öltözött embertől egyre otthonosabbnak tűnik számomra. Ahogy telnek az órák, vásárlók jönnek, mennek, beszélgetünk – majd ismét 3 perc “csend”.
Szeretek rácsodálkozni arra, hogy milyen sokfélék is vagyunk, mi emberek, ez mindig elgondolkodtat.

Később folytatom a beszámolót, de előbb néhány kép következzen:

P6070336 P6070334Vásárba vittük a természetes szappant

A beszélgetések nyomán, a természetes szappanokkal kapcsolatban még egy dolgon gondolkodtam el erősen, de erről majd legközelebb…

Esküvői köszönetajándék

Újabb vendég ajándék csomag készült el nemrégiben.
Lauráék esküvőjének fő motívuma a levendula, ezért ilyen színű és illatú szíveket rendeltek tőlünk.
Gondos menyasszony módjára időben gondolt az esküvői köszönetajándékra, így még arra is volt időnk, hogy a színen igazítsunk egy próbaadag legyártásával.

Lauráék vendégei ezekkel a mesés színű, pompás levendula illatfelhőben úszó vendég ajándékokkal köszönték meg (éppen tegnap) a násznépnek, hogy együtt ünnepelték velük házasságkötésüket:

Esküvői köszönetajándék szappanok Esküvői köszönetajándék szappanok

Kozmetikai pigmentporral színeztem, s a mennyiség – szó szerint – egy hangyányi volt, nem volt egyszerű eltalálni a kívánt árnyalatot 🙂

Nagyon örültem, amikor Laura visszajelzett csomagbontás után (hozzájárulásával idézem):

Szia Andi, koszonom ezeket a gyonyoru szappanokat!!! 🙂 na és az illatuk….! Annyira jó! Mindenkepp irok majd az eskuvo utan, hogy a vendegek mit szóltak! Tuti el lesznek ájulva! :-)”

További esküvői köszönetajándék miniszappan fotók, árajánlat-kérés és rendelés, még több INFÓ ITT és ITT!

 

Szegvár, 2. Méhecske Fesztivál, kézműves vásár

Szombaton (jún. 7-én) találkozhatunk Szegváron a kézműves vásárban – Te és a kézműves szappanok! 🙂

Hoztam egy kis kedvcsinálós-táncra perdülős videót 🙂
Figyeld a két mókás kedvű döngicsélőt, hogy csinálják a FESZTIVÁLT! 😉

A videó 3 perces, és a “Sugar, Oh Honey-Honey”-t hallhatod alatta – már ezért is megéri kattintani!

Nézd meg ITT, miket viszünk magunkkal Szegvárra!

Figyelemfelkeltő elem a kézműves standon

A 2. Méhecske Fesztivál előkészületei még nem értek véget.

(Ha még nem láttad, ITT és ITT elolvashatod a tudósításokat.)

A szegvári rendezvényen könnyű dolguk van a kézműveseknek, mert nagyon szép, tetővel felszerelt árusító asztalokat biztosítanak számukra.
A méhecske és a méz színeiben pompázik majd minden, így a standok is: mindegyik egyforma.
Ez a megjelenés ad egy egységes arculatot, azonban megvan az a hátránya számunkra, hogy nehéz kitűnni az alkotók “tömegéből”.
Néhány hete készíttettük ezért ezt a zászló-kollekciót, ami az arculati arzenál része ezentúl.

A tervezés és kivitelezés ismét Benke Éva, Redbeedesign grafikus, webdesigner kreativitását dicséri, de ehhez is hozzá kellett adnom valamit az ANGYALOM-ból 🙂
Ez jelen esetben egy kollázs volt, ami a grafikus szakértő szeme szerint provance-i hangulatot áraszt(HAT) – zárójeles rész tőlem 🙂
Hááát, ezt én nem tudhatom, de nagy élvezettel ragasztgattam, annyi bizonyos 😀

Ebből IS lettek a zászlócskáink, méghozzá úgy, hogy két megfelelő részletet használtunk fel belőle kétféle háromszöghöz:

Natúr szappan stand, zászlócskák

A többi grafika is megjelenik hol itt: ajándékutalványok,

hol kuponokon:  Natúr szappan kupon Natúr szappan kupon

A kész zászló-elemek:

Kézműves vásár, natúr szappan Kézműves vásár, natúr szappan

Megtehettük volna, hogy előre lyukasztjuk és felfűzzük a kenderzsinegre, de nekem sokkal jobban tetszik ez a változat.
Praktikus, mert jobban szállítható, egyedi megoldás, kedvemre variálhatom a színeket.
Egyetlen hátránya, hogy nem bírja az erős szelet.

Íme:

Kézműves vásár, natúr szappan Kézműves vásár, natúr szappan Kézműves vásár, natúr szappan

Hogy hogyan kerültek a grafikák a monitorról a zsinegre…?
Mindent én sem tudhatok, kérdezzétek Benke Évit! 😉

 

 

 

Kézműves szappanok kézműves vásárban

Tegnap ott hagytam abba, hogy elmeséltem a Méhecske Fesztivál sztoriját.

Szeretem a rendezvényeket, ha végre eljutok egy helyre.
Ilyenkor általában alkalom van beszélgetni az emberekkel, személyesen lehet megismerni a problémáikat, kívánságaikat.

Fontos kellékei vannak egy kiállításon való részvételnek, de a vásári megjelenésnek is.
Az rendben van, hogy van áru, de nem mindegy, hogyan kínálom az érdeklődőknek.
Szeretem magam olyan tárgyakkal körül venni, amikhez közöm van, amikhez több fűz, mint a “meglátni-megkívánni-kifizetni-haza vinni-letenni valahova-és kész” élménye .
Ezért gyakran olyan tárgyakat vásárolok, amin még lehet alakítani a saját ízlésem és a célnak megfelelő elképzeléseim szerint.
Most is ez történt.
Kézműves tárgyakhoz úgy gondolom, a legjobban a szintén kézműves technikával készült installálás illik.

A vesszőkosarakon nincs alakítani való, azok már megvannak jó ideje, s ott a lélek is megvan: a készítője lelke – ez teljesen rendben van.

Szeretem “felemelni” az asztal síkjából a szappanokat, s erre a kosarak nem alkalmasak. Néhány natúr fadobozkám már volt erre a célra, de nagyon sápadtnak találtam őket, és  -bár már használtam őket többször is – még nem barátkoztunk össze igazán.
Ehhez kezelésbe kell őket vennem 😀

Ó, és van még egy képkeret, meg egy kisbőrönd is, el ne felejtsem…

Pár üveg akrilfestéket már hónapokkal ezelőtt megvettem, ami azért jó, mert rég elfeledtem az árukat.
Így nincs az a kényszerem, hogy kiszámoljam, mennyit költök a felkészülésre 😀 😀 😀

A “pacsmagolás” kikapcsol és feltölt – és végre tényleg az én tárgyaim lettek.
Ez nem egy nagy dolog, de nagyon jól szórakoztam, mondhatom! 😀
Íme 1-2 fotó azokról, amik eddig megvannak:

Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban

Az általam pacsmagolásnak keresztelt technika alkalmazását ennek a kiváló anyagnak az ihletésével készítettem.

És még mindig maradt tennivaló… 🙂

 

 

Kis sztori, de főszereplő marad a natúr szappan

A mai írásomban “kisszemélyes” is lesz, de főszereplő marad a natúr szappan.
Ezen a hétvégén folytatom a készülődést a 2. Szegvári Méhecske Fesztiválra.
Mézes szappanokat is készítettem már, ha még nem láttad őket, itt megnézheted az egyik fajtát:
Mézes szappan-álom
Nagyon ritkán vállalok vásári megjelenést, hiszen főállásom van, s nagycsaládom – így azért ez nehéz, de a Méhecske Fesztivál, az más 🙂

Történt ugyanis tavaly kora tavasszal, hogy felhívott egy kedves szervező hölgy: elmennék-e a kézműves kirakodóvásárba Szegvárra,  az 1. Méhecske Fesztiválra? Nagyon nehéz volt nemet mondanom, mert az engedélyeim még csak folyamatban voltak, s az már látszott, hogy nem fog hipp-hopp!, gyorsan menni.

A blogomnak köszönhetően talált rám, aminek nagyon, de nagyon megörültem – az volt az első komoly visszajelzés az internetes munkálkodásom eredményességéről.

Megkértem őt, hogy tartson meg jó emlékezetében, s vegye elő az e-mail címemet 2014-ben.

Ugye, el tudod képzelni, mennyire megörültem, amikor írt idén tavasszal…?
Erre egyszerűen nem lehetett nemet mondani – így történt, hogy most lázasan készülődök mindenfélével a jövő szombatra 🙂

Néhány kép a mai dolgos napról, a szappan csomagolásról:
(elnézést kérek a becsillanásokért, de ma kint sem volt elég fény vaku nélkül, nemhogy bent 🙁 )

Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata Natúr szappanok kínálata

A készülődésről még van mondandóm, de majd holnap… 🙂

Szappankészítő konferencia, összefoglaló képekkel

I. Murányi István főtitkár – Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség /KOZMOS/ előadásának címe:

A kozmetikumok európai szabályozása

Murányi István a következő témákat érintette   – a teljesség igénye nélkül:

  • a Trade magazin kutatása szerint a fogyasztók 16%-a szappant, 47%-a tusfürdőt, 37%-a mindkettőt használja tisztálkodáshoz
  • a KOZMOS  tagja 40 cég, érdekképviseleti tevékenység, konzultáció, média kommunikáció
  • hatályos jogszabályokról
  • a komitológia fogalma
  • a “felelős személyről”
  • termékinformációk
  • CPNP bejelentés
  • GMP gyártóhely, ÁNTSZ bejelentés

II. dr. Torma Viktória elnök – MSzE előadásának címe:

A kozmetikai törvény változásainak szappanos vonatkozásai 

dr. Torma Viktória előadásában a következőkről beszélt – többek között:

  • a gyártóhelyet és a termékeladást ellenőrzi: ÁNTSZ
  • a terméket ellenőrzi: OÉTI
  • a biztonságos kozmetikum
  • MSDS, biztonsági értékelés a gyártótól
  • a beszállító változása: módosítani a TID-ben
  • a GMP
  • hulladékszállítás kérdése
  • mikrobiológiai vizsgálat rendszeressége: félévente legalább

III. Az én előadásomról ITT ÍRTAM.  Címe:

Az induló szappankészítő vállalkozás – Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig

IV. A Kerekasztal beszélgetésen nagyon izgalmas kérdéseket válaszoltunk meg, sajnálhatja, aki nem volt ott 🙂
Csupa gyakorlati, a szappankészítő vállalkozás indításával kapcsolatos kérdések voltak ezek.

Pillanatképek, majd a végén még egy fontos dolog 🙂

Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Az induló szappankészítő vállalkozás - Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig Szappankészítő konferencia

Szappankészítő vállalkozást tervezel?
EBBEN SZÍVESEN SEGÍTEK, KATTINTS IDE!

Érdemes belépned az Egyesületbe!
Miért?

Olvasd el ITT!

 

 

 

 

 

Szappankészítő konferencia, folytatás

Már majdnem egy hete készülök folytatni a rövid beszámolót a szappankészítő konferenciáról, ami ITT olvasható.

Azt gondolom, hogy nagyon megérett az idő arra, hogy egy ilyen rendezvényen bővíthessük a rálátásunkat a szappankészítő vállalkozás ügyében.
Az ötlet és a megvalósítás érdeme a Magyar Szappankészítők Egyesületéé, mely 2013-ban újjáalakult, s a régi célokkal de friss erővel látott neki a fő célok megvalósításának.

A szakmai érdekvédelmi közösség fő céljai, idézet a honlapról:

“Egyesületünk kiemelt feladatának tekinti a természetes alapanyagokból készült kézműves szappanok népszerűsítését, a szappankészítők szakmai támogatását, érdekképviseletét, valamint – a manufakturális szappankészítés minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásán keresztül – szakmai felügyelet létrehozását.”

A célok magukért beszélnek. Örömmel tapasztaltuk meg a rendezvényen: egyre több szappankészítő jön rá arra, hogy szükség van a szakmai érdekképviseletre és támogatásra. Ez pedig összefogás nélkül nem lehet eredményes.
A magam részéről már tavaly is fontolgattam a belépést, most azonban a tettek mezejére is ráléptem.
A szappankészítő konferencia (becslésem szerint) több tucat készítőt győzött meg arról, hogy eljött az ideje egy országos tömörülésben képviselni az érdekeinket.
Az érdemi munka ezután már valóban “csak” azon múlik, hogy mennyire tudunk mi, tagok együtt dolgozni a közös célok érdekében.

Tájékozódj, és lépj be Te is az egyesületbe!

  • Ne legyen szélmalomharc a hatóságok és a kis, kézműves szappankészítő vállalkozások között!
  • Tegyenek a törvények és jogszabályok különbséget a kis-, közép- és nagyvállalkozásokkal szemben támasztott követelményekben!
  • Legyen védjegyünk!
  • Legyen hiteles szakmai érdekvédelmünk:
    képviseljük együtt az érdekeinket!

Szappankészítő konferencia 2014.

Szappankészítők konferenciája, 2014. május 16.

2014. május 16-án konferenciát rendezett a
Magyar Szappankészítők Egyesülete.

Már jelentkeztem a tanácskozásra, amikor az a megtisztelő felkérés érkezett, hogy tartsak előadást.
A program és az előadók személyének ismeretében örömmel vállaltam a 45 perces időkeret tartalommal való megtöltését.

A szappankészítő konferencia meghívott előadói:

– dr. Torma Viktória elnök – MSzE

– Murányi István főtitkár – Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség /KOZMOS/

– (Csikós Vera tulajdonos – Házikence Tanoda Kft.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

Murányi István főtitkár – KOZMOS, Budaházy Tünde alapító – Zelka Szappanmanufaktúra, dr. Torma Viktória elnök – MSzE, Kusnyerik Emese gyakorlatvezető – Házikence Tanoda Kft. és jómagam.

A pontos programot az egyesület weboldalán olvashatjátok.

Az előadásom címe:

Az induló szappankészítő vállalkozás – Út az elkészítés örömétől a profittermelő forgalmazásig

A következő vázra építettem a mondandómat:

I. Adottságok fontossága: az erőforrásaid

II. Praktikus tanácsok, hogy ne veszítsd el a fonalat

III. A legálisan működő szappan(házikozmetikum)készítő vállalkozásig

  • A műhely (ingatlan megközelítésben is)
  • Önkormányzati bejelentések/engedélyek
  • ÁNTSZ
  • Vállalkozási forma kiválasztása
  • Termékvonal

IV. Mi kell ahhoz, hogy bevételed legyen?

  • Piacelemzés
  • Konkurenciakutatás
  • Réspiacok felfedezése
  • Saját célpiac(ok) megtalálása

STRATÉGIA FELÁLLÍTÁSA,
CÉL- ÉS ESZKÖZMEGHATÁROZÁS

Reményeim és a visszajelzések szerint sikerült mindazt átadnom a tanácskozás résztvevőinek, amit szerettem volna.
Sok kedves szappankészítőt ismertem meg, közöttük olyanokat is, akiknek a tevékenységével már találkoztam a neten, ennek külön örülök 🙂

A technikai adottságok és a körültekintő szervezésnek köszönhetően minden nagyon gördülékenyen történt – a kis időbeli csúszást rugalmassággal oldották a rendezők.

A konferencia céljairól és hasznáról még írni fogok.