Kézműves szappanok kézműves vásárban

Tegnap ott hagytam abba, hogy elmeséltem a Méhecske Fesztivál sztoriját.

Szeretem a rendezvényeket, ha végre eljutok egy helyre.
Ilyenkor általában alkalom van beszélgetni az emberekkel, személyesen lehet megismerni a problémáikat, kívánságaikat.

Fontos kellékei vannak egy kiállításon való részvételnek, de a vásári megjelenésnek is.
Az rendben van, hogy van áru, de nem mindegy, hogyan kínálom az érdeklődőknek.
Szeretem magam olyan tárgyakkal körül venni, amikhez közöm van, amikhez több fűz, mint a “meglátni-megkívánni-kifizetni-haza vinni-letenni valahova-és kész” élménye .
Ezért gyakran olyan tárgyakat vásárolok, amin még lehet alakítani a saját ízlésem és a célnak megfelelő elképzeléseim szerint.
Most is ez történt.
Kézműves tárgyakhoz úgy gondolom, a legjobban a szintén kézműves technikával készült installálás illik.

A vesszőkosarakon nincs alakítani való, azok már megvannak jó ideje, s ott a lélek is megvan: a készítője lelke – ez teljesen rendben van.

Szeretem “felemelni” az asztal síkjából a szappanokat, s erre a kosarak nem alkalmasak. Néhány natúr fadobozkám már volt erre a célra, de nagyon sápadtnak találtam őket, és  -bár már használtam őket többször is – még nem barátkoztunk össze igazán.
Ehhez kezelésbe kell őket vennem 😀

Ó, és van még egy képkeret, meg egy kisbőrönd is, el ne felejtsem…

Pár üveg akrilfestéket már hónapokkal ezelőtt megvettem, ami azért jó, mert rég elfeledtem az árukat.
Így nincs az a kényszerem, hogy kiszámoljam, mennyit költök a felkészülésre 😀 😀 😀

A “pacsmagolás” kikapcsol és feltölt – és végre tényleg az én tárgyaim lettek.
Ez nem egy nagy dolog, de nagyon jól szórakoztam, mondhatom! 😀
Íme 1-2 fotó azokról, amik eddig megvannak:

Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban Kézműves szappanok kézműves vásárban

Az általam pacsmagolásnak keresztelt technika alkalmazását ennek a kiváló anyagnak az ihletésével készítettem.

És még mindig maradt tennivaló… 🙂

 

 

4 Responses

  1. Jaj ezt nagyon jó így látni 🙂 Örül a lelkem! Szuper ötlet a doboz dúc nyomása és hogy a képkeret így ugyanolyan lesz, mint az egyik zászlócska! Mi kerül a keretbe?

    • Igen-igen, az-az!
      A dúcnyomás! 😀 😀
      A zászlócskákról épp most írok bejegyzést.
      A keretbe szeretnék szerkeszteni egy plakátot. Az jó gondolat, hogy a ismét a kollázs egy részét használom fel hozzá a GIMP-ben?
      A szalvéta szándékosan ugyanaz, mint a kollázsnál!
      🙂

      • Figyelj a plakátnál arra, h ne legyen túlzsúfolt. A keret mintás, a plakátnál pl. csak a jobb alsó sarokban jelenjen meg a kollázs egy olyan része, ami illik ehhez a kerethez. A szöveg színe pedig legyen felcsippentve ezekből a színekből.

Leave a Reply