A vásári meghívásoknak nagyon örülünk, de… (a “de”-ről ITT olvashatsz)
Történt tehát, hogy Szegvárra elmentünk tegnap, mégpedig a 2. Méhecske Fesztivál kézműves és termelői vásárára.
Gyönyörű idő volt – bár a 14 óra körül feltámadt szél azért megijesztett, ez gyorsan elvonult. Maradt a – már-már túlzóan – tűző nap, ami kicsalogatta a Méhecske Fesztivál programjaira Szegvár és a közeli települések apraja-nagyját.
Nagyon népszerű volt a gyerekeknek rendezett, több állomásos játék, melyre a mellettem lévő standon kellett regisztrálni.
Ennek nagyon örültem, mert – ha éppen nem jött vevőm – jó volt látni a picik és kicsik kíváncsiságát és türelmetlenségét:
– Mikor megyünk már hooorgászni???? (az első állomás a szökőkút vizében való pecázás volt 🙂
A szappanokkal való foglalatosság mellett tudod, miért szeretek vásározni?
Mert olykor van idő nézelődni.
Ez látszólag egy hétköznapi dolog, de ha belegondolsz, rájössz, hogy nem az.
Mikor van idő “csak úgy” megállni, és elnézni az emberek sürgését-forgását…? A hétköznapokban igen-igen ritkán.
A kipakolás, rendezgetés izgalmas és mozgalmas feladat, 30 fok felett kiváltképp 🙂 De ha ez kész…
Élvezem, hogy van időm szétnézni.
Apróra megvizsgálhatom a teret, ami a sok szép tárgytól és a sok-sok, kívül-belül ünneplőbe öltözött embertől egyre otthonosabbnak tűnik számomra. Ahogy telnek az órák, vásárlók jönnek, mennek, beszélgetünk – majd ismét 3 perc “csend”.
Szeretek rácsodálkozni arra, hogy milyen sokfélék is vagyunk, mi emberek, ez mindig elgondolkodtat.
Később folytatom a beszámolót, de előbb néhány kép következzen:
A beszélgetések nyomán, a természetes szappanokkal kapcsolatban még egy dolgon gondolkodtam el erősen, de erről majd legközelebb…
Vélemény, hozzászólás?