Legyen a szappankészítés újra olyan természetes, akár a főzés!

  • Természetes smink a nyári melegben is

    Természetes smink a nyári melegben is

    A natúr bőrápolás témájában kértem fel Orsit arra, hogy avasson be minket a természetes sminkszerek használatának jelentőségébe. Személyes indíttatásom is van, hiszen évek óta nem tudok sminkelni, mert a szemem mindentől begyullad. Ez biztosan összefügg az évek során egyre kiterjedtebb pollenallergiámmal (is). Sem spirált, sem szemhéjárnyékolást, sem szemhéjtust nem tűr meg a szemem. Szemsmink nélkül pedig elég…

  • Interjú: Angyalom Szappan

    Interjú: Angyalom Szappan

    Eleni néhány héttel ezelőtt megkeresett, mert szeretett volna velem interjút készíteni a natúr szappanokról és a vállalkozásról. Blogjának egyik profilja ez, gyerekkora óta ír változatos műfajokban, hivatása pedig újságíró. Az interjú megjelenése után én is kérdeztem tőle, mert érdekelt, hogy mi motiválja őt a blogírásban. A megérzésem az volt, hogy ebből a fiatal lányból árad…

  • Gyógynövényes samponszappan

    Gyógynövényes samponszappan

    Ez a gyógynövényes samponszappan egy úr számára készült, akinek ekcémára hajlamos a fejbőre. Rengeteget kínlódik a hajmosással, 2-3 hetente kell cserélnie a samponjait, több mindenre is allergiás, és talán a kénes sampon az, ami valamennyire használhatónak bizonyult számára. Sajnos ez sem tartósan, mert ez meg a végletekig kiszárítja a fejbőrét. Az életmódváltás jelentőségével tisztában van, de…

  • Vendégajándék esküvőre

    Vendégajándék esküvőre

    Anikónak és párjának készültek ezek a szépséges, tört fehér színű esküvői vendégajándék miniszappanok. Imádom a nyárban, hogy elég kimenni a kertbe egy kis dekorációért, és hogy még estefelé is vaku nélkül lehet fotózni 🙂 Nyári pompában tündökölve és természetes fényben – ezt szeretem!

  • Lehet-e szappant készíteni lúg nélkül?

    Lehet-e szappant készíteni lúg nélkül?

    Ezt a kérdést már sokan feltették nekem, sőt, kérés formában is kaptam: segítsek olyan szappanrecepttel, amelyben nincs lúg. Ilyen szappan nem létezik. Elmondom hétköznapi nyelven, miért nem kell félni a lúgtól, amit a szappankészítésben felhasználunk. A felhasznált lúg (Nátrium-hidroxid, Kálium-hidroxid, lúgkő, marónátron) és az olajok szappan esete egy nagy-nagy szerelem 🙂 A lúgot folyadékban oldjuk, majd…

  • ‘Bio’, ‘natúr’ és ‘természetes’ – van különbség közöttük?

    ‘Bio’, ‘natúr’ és ‘természetes’ – van különbség közöttük?

    Igen, van különbség ‘bio’, ‘natúr’ és ‘természetes’ között. Hogyan igazodj ki az egészségtudatosságodra alapozó marketing-ígéretek rengetegében? Most ebben segítek, olvass tovább! Egyre több egészségtudatos ember van, ami nagyon jó dolog. Sokan rájöttünk, hogy civilizációs ártalomként mennyi olyan mesterséges úton előállított anyaggal terheljük a szervezetünket, amivel nem kellene (mert ártalmas az egészségre). Legelőször az ételeinkkel kapcsolatban indult el…

  • Kézműves szappan után természetes arcmaszk

    Kézműves szappan után természetes arcmaszk

    Könnyen elérhető alapanyagokból gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek ezek az arcmaszkok. Ami nincs a konyhában, azt bioboltban, drogériában szerezheted be. No és a zöldségesnél 😀 Építsd be ezt a szépségszertartást minden hétvégédbe! Arcmosás langyos vízzel és kecsketejes, sós szappannal Bőrradírozás: a nedves bőrt finoman átdörzsöljük finomszemcsés Himalaya-sóval, amit előzőleg elkevertünk annyi extra szűz olívaolajjal, ami éppen…

  • Hanganyag a szappankészítés eszközeiről

    Hanganyag a szappankészítés eszközeiről

    Ebben a 7 perces hanganyagban azokat segítem, akik még csak álmodoznak a szappankészítésről 🙂 Sokan azért nem vágnak bele a szappankészítés megtanulásába, mert tartanak attól, hogy sokat kell majd költeni rá, vagyis költséges hobbinak tartják. Ha Te is közéjük tartozol, akkor hallgasd meg, és többet fogsz tudni arról, hogy mi az igazság 🙂 A SZAPPAN…

  • Szappanöntés örvény-technikával

    Szappanöntés örvény-technikával

    Ha gyakorlott szappankészítő vagy, talán kipróbáltad már valamelyik örvény-technikát is. Örvényt többféle eszközzel és módszerrel varázsolhatsz a szappanba. ESZKÖZ-TIPPEK AZ ÖRVÉNY-TECHNIKÁHOZ drótból hajlított alkalmatosság, vállfa pálcika evőkanál fa- vagy műanyag henger, kocka, téglatest, prizma ritka fogú fésű habzsák elválasztó lapok a színek közé Olyan örvénymintát is készíthetsz, amihez eszköz sem kell, csak megfelelő öntési technika,…

  • Szappanmentor.hu

    Szappanmentor.hu

    Hoppá, készül a www.szappanmentor.hu! Ez nem lesz hosszú cikk 😀 Ezt szeretném hírül adni: VALAMI KÉSZÜL..   

  • Megfigyelés, tapasztalás, kísérletek a szappankészítésben

    Megfigyelés, tapasztalás, kísérletek a szappankészítésben

    Nem laboratóriumi szappankészítős kísérletekre kell gondolni a cím kapcsán. Egyszerűen csak arra szeretnélek biztatni, hogy ha már szereztél egy jártasságot a szappankészítésben, akkor bátran gondolkozz el a tapasztalataidon. Akár tovább is gondolhatod őket! A kis, egyedi formákba öntött szappannal kezdőként nehezebb bánni, mert gyakran sérülés árán lehet csak kifordítani a szilikonból vagy műanyag formából. Szoktuk…

  • Esküvői köszönetajándék miniszappanokon dolgozom

    Esküvői köszönetajándék miniszappanokon dolgozom

    Ma ismét egyedi megjelenésű esküvői köszönetajándék miniszappanokon dolgoztam. Kedves menyasszonyom natúr színű szappanszíveket rendelt a násznépnek, lila színű csillám dísszel a közepében. A szívszappanokat már elkészítettem, mára a dekorálás maradt. Hála a mai verőfényes napsütésnek, a fotókat természetes fénynél tudtam készíteni. Egy kis ízelítő a kollekcióból:

  • Leégtél? Ezzel kend a bőröd!

    Leégtél? Ezzel kend a bőröd!

    Ha ennek ellenére leégtél, akkor a jól bevált házi szerek mellett van még egy csoda, ami talán a Te otthonodban is ott csücsül egy kaspóban, ez pedig az Aloe-vera növény. Nem ördöngösség gyorsan bevetni ezt a gyógyító cseréplakót. Vágj le a tövénél egy szép, ép, vastag levelet: Éles késsel “borotváld” meg: szabadítsd meg az oldalsó…

  • Természetes alapú napozókrém recept

    Természetes alapú napozókrém recept

    Melegben szívesen töltjük az időt strandon, a szerencsésebbek élő vizek partján. A nyár java hátra van, jól jöhet ez a természetes alapú napozókrém recept. Recept 60 g hidegen sajtolt olaj (dió-, mandulaolaj, olívaolaj pl.) 30 g natúr shea-vaj 25 g méhviasz pasztilla 1 teáskanál Cink-oxid 1 teáskanál Titán-dioxid 1 csepp E-vitamin opcionális: bőrtípusnak megfelelő illóolaj…

  • Folyékony mosószer, mosógél készítése házilag

    Folyékony mosószer, mosógél készítése házilag

    Ha már tudsz hideg eljárással szappant készíteni, akkor várlak az online Folyékony mosószer készítés Mesterkurzuson! (Olyan módszert tanítok Neked, amihez lassúfőző sem kell) 🔥 Egy spórolással foglalkozó közösségben merült fel már többször is, hogy milyen sok pénzt lehet megtakarítani a háztartási büdzséből, ha magunk készítjük el a mosószert. Erről már írtam én is, de csak…

  • Elrontott szappan hibajavítása

    Elrontott szappan hibajavítása

    Rendszeresen készítesz szappant? Előfordul, hogy nem minden öntés sikerül remekül, ilyenkor mérges vagy, pedig nem kellene, hogy az légy! Mi a szappanhiba haszna? a legtöbbet ebből tanulsz, ezért tekintsd a tanulási folyamatod leghatékonyabb részének máskor biztosan nem követed el ezt a hibát mélyen rögzül az új ismeret lesz egy dekorációs vagy újrafeldolgozásra érdemes szappantömeged, ami újabb…

  • Szappan- és Kosztörténeti Múzeum

    Szappan- és Kosztörténeti Múzeum

    Érdekességet találtunk 🙂 Lengyelországban járva ne hagyjátok ki a lehetőséget: nézzétek meg a Szappan- és Kosztörténeti Múzeumot! (Muzeum Mydla i Historii Brudu) A forrás szerint ez Európa egyetlen ilyen jellegű múzeuma, mely bemutatja a higiénia, a szappan és a mocsok történetét is. Ez nem egy hagyományos értelemben vett múzeum, hanem interaktív. A Szappanmester ugyanis kézműves foglalkozást is…

  • Termék biztonságossága a szappankészítő vállalkozásban

    Termék biztonságossága a szappankészítő vállalkozásban

    A szappan biztonságossága a fogyasztó szempontjából kiemelkedően fontos, ezért lényegesnek tartom, hogy szó essen róla. A tudatos vásárló gondolkodását szépen példázza egy Facebook posztomhoz érkezett komment: Melinda: “Csodálatos dolog látni, hogy vannak szappankészítők, akik elsődleges fontosságúnak tartják a minőség maximális biztosítását, ezzel mintegy tisztelegve a vásárlói, és jövőbeni vásárlói előtt. Tisztességesen, mindent végigjárva, legálisan készített…

  • GMP – A szappankészítés helyes gyártási gyakorlata

    GMP – A szappankészítés helyes gyártási gyakorlata

    Írtam a műhely-kérdésről minap, s ebben a GMP-ről is. Sok szappankészítő kérdését hallottam már, hogy mi az ördög az értelme egy ilyen papiros elkészítésének, amikor a szappan az szappan, megcsinálod és készen van. Remek szappan, mindent tud, és az ismerőseid imádják. Igen, értem én, de gondolkodjunk egy kicsit fogyasztóként is! Ha a termelői piacon házi…

  • Műhelyben az élet

    Műhelyben az élet

    Szorgos hét áll mögöttem, elmesélem, miben voltam nyakig. A bejelentett szappankészítő tevékenység alapja a szappankészítő műhely. Írtam arról, hogy főállásban dolgozom. Júliusban több hét kötelező szabadságomat töltöm, s ekkorra ütemezek itthon és a műhelyben is egy-egy alapos selejtezést, rendrakást és nagytakarítást. Túlzás lenne, ha azt írnám, hogy repesve várom a szabadságomnak ezt a feladatát :),…

szappankészítés_házilag

Szeretnél varázslatos szappanokat?

Tarts velem, és tanuld meg ezt a varázslatos mesterséget. legyen a szappankészítés újra olyan természetes, akár a főzés!