Márványos örvény szappan készítése 2.

Tegnap arról írtam, hogyan tudsz márvány hatást varázsolni több színből, most itt a folytatás, az összetevőkről.
Emlékeztetőül: fontos, hogy folyékony, lassan pudingosodó legyen a masszád, mert ha idő előtt szilárdul, akkor nem tudod véghezvinni szépen a márványozást.
Ezt elérheted egy nem túl bonyolult recept kigondolásával.
Én ezeket használtam most a szappankészítéshez.

A vörös márvány szappan összetevői:

Ez a szappan recept azoknak is nyerő lehet, akik szeretik a kemény, takarékos szappanokat, amik nem fogynak el 4 nap alatt 🙂
Ugyanakkor nagyon is  megfelelő az összes többi, fontos tulajdonságuk: az ápoló hatásuk, a habzásuk, a krémes érzés a bőrön és a tisztító hatás.
A shea-vaj nem csak a superfat mennyisége (vagyis 5 %) : 10 %-ban használtam, mert nagyon szeretem 🙂
A legfontosabb jellemzője azonban számunkra most a folyékonysága!

Javaslom, hogy bátran használd a kedvenc szappanrecept számlálódat!
Első lépésként vedd sorra, milyen olajaid vannak otthon (vagy miket tudsz még beszerezni), mik azok, amiket a legszívesebben használsz a szappanjaidba.
Eddigi tapasztalataid és ismereteid nyomán határozz meg arányokat a zsírok között, majd ellenőrizd a számlálóval az elképzelésedet.
Ezután már csak színt kell választani, ne feledd: a sokáig folyékonyan maradó massza jegyében (!), és ha szeretnél, akkor illatot is.
Szárított növényt használhatsz adalékként, mert ez csak fizikailag változtat a masszán, nem pudingosít – persze, ne tégy annyit belőle, hogy megálljon benne a kanál! 😉

Örömteli kísérletezést kívánok! 🙂

Márvány, örvény szappan készítése

 Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

Sertészsírt is használhatsz

Online kurzus linket a cikk végén találsz.

A sertészsír használata szappankészítő körökben erősen megosztó téma, akárcsak a pálmaolajé.
A disznózsírt mindenki ismeri, szobahőmérsékleten kenőcsszerű állati zsír, melegben könnyen avasodik.
A házi vágóállatok feldolgozása során keletkezett faggyúból, zsíros-bőrös hulladékokból, szalonna-nyesedékből hagyományosan szappant főztek a régi háztartásokban sziksó, hamulúg hozzáadásával (a szappanfőző műhelyek is így dolgoztak).
A mai modern szappan készítő eljárás a “hideg eljárás”, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a sertészsír kiválóan alkalmas szappan alapzsiradékként.
Akár hideg, akár meleg az eljárás:-)

A SERTÉSZSÍR JELLEMZŐI:

  • sokoldalú alapzsiradék: mosakodásra és mosásra is alkalmas természetes szappan is készíthető vele
  • kezdő szappankészítőknek ideális összetevő, mert olcsó és könnyen beszerezhető, így nincs nagy anyagi veszteség, ha nem sikerül – de miért is ne sikerülne!? 😉
  • bőrrokon zsír – ez teszi alkalmassá mosakodó szappan készítésére -, de nincsenek értékes bőrápoló tulajdonságai
  • szokás pl. pálmavaj helyett használni pipere szappanhoz, ekkor a receptben egy az egyben helyettesíthető vele
  • keményíti a szappant
  • mosakodó szappanba 25-50 %-ban is teheted, mosószappanba akár 100%-ban lehet ez a zsiradékod
  • fehér színű lesz a mosószappan, ha “tiszta” zsírt használsz
  • ha használt sertészsír az alapanyag, akkor törtfehér, vajszínű, drapp lesz szappan lesz belőle (alább a képen)
  • krémes habzást érhetsz el vele

A sertészsír a legjobb mosószappan készítéshez

Mosószappan előállítására a disznózsír a legalkalmasabb, mert olcsó és könnyen beszerezhető.
Természetesen mindenkinek szíve joga úgy dönteni, hogy ezt, vagy azt az alapanyagot nem teszi a szappanjába – ez a sertészsírra is igaz.
Mosószappant lehet készíteni drágább növényi zsírokkal is, ez is tény.

Én sertészsírból készítem a mosószappanomat, reszelékét adagolom a mosógépbe, már régóta ezzel mosok.
De nem ám “tiszta” disznózsírral, hanem használttal, ami főzésre-sütésre már nem  alkalmas.
Felénk a frissen olvasztott zsírt “tisztának” mondják, és abból én véteknek tartanám a szappanfőzést.
Igaz, egyszer kifogytam a mosószappanból, na, akkor megesett velem, hogy “tiszta zsírból” főztem, de csak keveset (máskor több hónapra valót készítek egyszerre).
Olcsón, tisztán, környezettudatosan.
Olykor teszek a mosószappanba használt napraforgóolajat is, hogy az is fogyjon.

Pipere szappanhoz is szeretem használni, ha olívát és hidegen sajtolt repcét, napraforgót is tesztek hozzá, akkor igazán jó bőrápoló szappant tudtok készíteni sertészsírral is.
Ráadásul ez “hazai” zsír, azért ez a pálmaolajra nem igaz…

Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek a disznózsír-kérdésről!
Használtok – nem használtok, szeretnétek – nem szeretnétek kipróbálni?
És miért igen, vagy miért nem?

Mosószappan: készítés zsírból

1. kép forrása: http://notwithoutsalt.com/2009/08/17/rendering-lard/

 Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

Mosószappan készítése 2 recept szerint! Sertészsírból és kókuszzsírból is elkészítheted ITT. (Online kurzus kezdőknek receptekkel, videókkal)