Természetes smink a nyári melegben is

A natúr bőrápolás témájában kértem fel Orsit arra, hogy avasson be minket a természetes sminkszerek használatának jelentőségébe. Személyes indíttatásom is van, hiszen évek óta nem tudok sminkelni, mert a szemem mindentől begyullad. Ez biztosan összefügg az évek során egyre kiterjedtebb pollenallergiámmal (is). … Continued

Interjú: Angyalom Szappan

Eleni néhány héttel ezelőtt megkeresett, mert szeretett volna velem interjút készíteni a natúr szappanokról és a vállalkozásról. Blogjának egyik profilja ez, gyerekkora óta ír változatos műfajokban, hivatása pedig újságíró. Az interjú megjelenése után én is kérdeztem tőle, mert érdekelt, hogy … Continued

Gyógynövényes samponszappan

Ez a gyógynövényes samponszappan egy úr számára készült, akinek ekcémára hajlamos a fejbőre. Rengeteget kínlódik a hajmosással, 2-3 hetente kell cserélnie a samponjait, több mindenre is allergiás, és talán a kénes sampon az, ami valamennyire használhatónak bizonyult számára. Sajnos ez sem … Continued

Vendégajándék esküvőre

Anikónak és párjának készültek ezek a szépséges, tört fehér színű esküvői vendégajándék miniszappanok. Imádom a nyárban, hogy elég kimenni a kertbe egy kis dekorációért, és hogy még estefelé is vaku nélkül lehet fotózni 🙂 Nyári pompában tündökölve és természetes fényben … Continued

Lehet-e szappant készíteni lúg nélkül?

Ezt a kérdést már sokan feltették nekem, sőt, kérés formában is kaptam: segítsek olyan szappanrecepttel, amelyben nincs lúg. Ilyen szappan nem létezik. Elmondom hétköznapi nyelven, miért nem kell félni a lúgtól, amit a szappankészítésben felhasználunk. A felhasznált lúg (Nátrium-hidroxid, Kálium-hidroxid, lúgkő, … Continued

‘Bio’, ‘natúr’ és ‘természetes’ – van különbség közöttük?

Igen, van különbség ‘bio’, ‘natúr’ és ‘természetes’ között. Hogyan igazodj ki az egészségtudatosságodra alapozó marketing-ígéretek rengetegében? Most ebben segítek, olvass tovább! Egyre több egészségtudatos ember van, ami nagyon jó dolog. Sokan rájöttünk, hogy civilizációs ártalomként mennyi olyan mesterséges úton előállított anyaggal terheljük … Continued

Kézműves szappan után természetes arcmaszk

Könnyen elérhető alapanyagokból gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek ezek az arcmaszkok. Ami nincs a konyhában, azt bioboltban, drogériában szerezheted be. No és a zöldségesnél 😀 Építsd be ezt a szépségszertartást minden hétvégédbe! Arcmosás langyos vízzel és kecsketejes, sós szappannal Bőrradírozás: a … Continued

Szappanöntés örvény-technikával

Ha gyakorlott szappankészítő vagy, talán kipróbáltad már valamelyik örvény-technikát is. Örvényt többféle eszközzel és módszerrel varázsolhatsz a szappanba. ESZKÖZ-TIPPEK AZ ÖRVÉNY-TECHNIKÁHOZ drótból hajlított alkalmatosság, vállfa pálcika evőkanál fa- vagy műanyag henger, kocka, téglatest, prizma ritka fogú fésű habzsák elválasztó lapok … Continued

Megfigyelés, tapasztalás, kísérletek a szappankészítésben

Nem laboratóriumi szappankészítős kísérletekre kell gondolni a cím kapcsán. Egyszerűen csak arra szeretnélek biztatni, hogy ha már szereztél egy jártasságot a szappankészítésben, akkor bátran gondolkozz el a tapasztalataidon. Akár tovább is gondolhatod őket! A kis, egyedi formákba öntött szappannal kezdőként … Continued

Esküvői köszönetajándék miniszappanokon dolgozom

Ma ismét egyedi megjelenésű esküvői köszönetajándék miniszappanokon dolgoztam. Kedves menyasszonyom natúr színű szappanszíveket rendelt a násznépnek, lila színű csillám dísszel a közepében. A szívszappanokat már elkészítettem, mára a dekorálás maradt. Hála a mai verőfényes napsütésnek, a fotókat természetes fénynél tudtam … Continued

Leégtél? Ezzel kend a bőröd!

Ha ennek ellenére leégtél, akkor a jól bevált házi szerek mellett van még egy csoda, ami talán a Te otthonodban is ott csücsül egy kaspóban, ez pedig az Aloe-vera növény. Nem ördöngösség gyorsan bevetni ezt a gyógyító cseréplakót. Vágj le … Continued

Természetes alapú napozókrém recept

Melegben szívesen töltjük az időt strandon, a szerencsésebbek élő vizek partján. A nyár java hátra van, jól jöhet ez a természetes alapú napozókrém recept. Recept 60 g hidegen sajtolt olaj (dió-, mandulaolaj, olívaolaj pl.) 30 g natúr shea-vaj 25 g … Continued

Folyékony mosószer, mosógél készítése házilag

Ha már tudsz hideg eljárással szappant készíteni, akkor várlak az online Folyékony mosószer készítés Mesterkurzuson! (Olyan módszert tanítok Neked, amihez lassúfőző sem kell) 🔥 Egy spórolással foglalkozó közösségben merült fel már többször is, hogy milyen sok pénzt lehet megtakarítani a … Continued

Elrontott szappan hibajavítása

Rendszeresen készítesz szappant? Előfordul, hogy nem minden öntés sikerül remekül, ilyenkor mérges vagy, pedig nem kellene, hogy az légy! Mi a szappanhiba haszna? a legtöbbet ebből tanulsz, ezért tekintsd a tanulási folyamatod leghatékonyabb részének máskor biztosan nem követed el ezt … Continued

Termék biztonságossága a szappankészítő vállalkozásban

A szappan biztonságossága a fogyasztó szempontjából kiemelkedően fontos, ezért lényegesnek tartom, hogy szó essen róla. A tudatos vásárló gondolkodását szépen példázza egy Facebook posztomhoz érkezett komment: Melinda: “Csodálatos dolog látni, hogy vannak szappankészítők, akik elsődleges fontosságúnak tartják a minőség maximális … Continued

GMP – A szappankészítés helyes gyártási gyakorlata

Írtam a műhely-kérdésről minap, s ebben a GMP-ről is. Sok szappankészítő kérdését hallottam már, hogy mi az ördög az értelme egy ilyen papiros elkészítésének, amikor a szappan az szappan, megcsinálod és készen van. Remek szappan, mindent tud, és az ismerőseid … Continued

Műhelyben az élet

Szorgos hét áll mögöttem, elmesélem, miben voltam nyakig. A bejelentett szappankészítő tevékenység alapja a szappankészítő műhely. Írtam arról, hogy főállásban dolgozom. Júliusban több hét kötelező szabadságomat töltöm, s ekkorra ütemezek itthon és a műhelyben is egy-egy alapos selejtezést, rendrakást és … Continued