GMP – A szappankészítés helyes gyártási gyakorlata
Írtam a műhely-kérdésről minap, s ebben a GMP-ről is.
Sok szappankészítő kérdését hallottam már, hogy mi az ördög az értelme egy ilyen papiros elkészítésének, amikor a szappan az szappan, megcsinálod és készen van.
Remek szappan, mindent tud, és az ismerőseid imádják.
Igen, értem én, de gondolkodjunk egy kicsit fogyasztóként is!
Ha a termelői piacon házi füstölt kolbászt, szalámit látsz, megveszed-e gondolkodás nélkül?
Vagy egy finom zöldfűszeres vagy guszta diós sajtot?
Hát persze, hogy nem veszed meg gondolkodás nélkül!
Csak úgy cikáznak a kérdőjelek a fejedben!
Mert egyrészt ott a gusztaság csábító látványa, illata, másrészt pedig nyilván szeretnéd tudni, hogy ki és milyen körülmények között készítette azt az ételt, amit amúgy szívesen megennél, vagy a családod elé tennél az asztalra.
A készítő szakértelme talán még nem is akkora kérdőjel – bár, ha a külcsín megfelel is az elképzeléseidnek, honnan tudhatod, hogy az íze is tetszeni fog? Ekkor jön az benned, hogy:
– Biztos finom, mert olyan jól néz ki!
(Pont ezért szeretünk olyat vásárolni, amit már ismerünk és szeretünk.)
A nagyobb kérdőjel, hogy MILYEN körülmények között, MILYEN eszközökkel, MILYEN eljárással készíti, MILYEN összetevőket használ?
A biztonságos kozmetikum (szappan) ezt tudja:
válaszol a fogyasztód összes kérdésére.
Az emberek egyre tudatosabban vásárolnak.
A természetes szappanok kedvelői igenis tudják, hogy amit magukra kennek, az kétszer olyan gyorsan szívódik fel a bőrükön keresztül, mintha lenyelnék.
Ha az érdeklődőnek tetszenek a fejében cikázó kérdéseire adott válaszaid, akkor vevőd lesz belőle, ez ilyen „egyszerű”!
A szappankészítő műhely, az alapanyagok, az eljárások, a minőségbiztosítás és -ellenőrzés mind-mind a fogyasztókért vannak.
A védelmükre és az elégedettségükért.
Legyünk őszinték magunkhoz: nem ezt várjuk mi is vásárlóként?
A GMP nem egy gonosz boszorkány, a GMP-t szeretjük 🙂

Velünk van abban, hogy igenis odafigyeljünk a gyártással kapcsolatos minden apró mozzanatra, és segít megtartani az állandó jó minőséget is.
Az viszont való igaz, hogy nem könnyű egy mikrovállalkozásnak önmagának elkészítenie a GMP-t, mert ez a szabvány közép- és nagyvállalkozás szintjeire készült.
Ez meg mi és hogy kerül ide?!

Erre még visszatérünk!
Csiszár Andrea vagyok, szappankészítő mester és oktató. Több mint egy évtizede segítek azoknak, akik szeretnének biztonságosan és önállóan szappant készíteni otthon. A Szappanmentor blogon és a Tudástárban több száz cikket, videót és online kurzust találsz a témában.
