Szappankészítés, csomagolás

Szappancsomagolást tervezek

Ahhoz, hogy boltokban, vásárokban tudjam árusítani a kézműves szappanjaimat, meg kell felelniük a kozmetikai termékekre érvényes törvényi szabályozásnak.
Ennek fontos eleme a szappan csomagolása.
Védi a szappant a külső szennyeződéstől és fizikai sérülésektől, ugyanakkor el is kell adnia önmagát – hiszen nem állhatok a polc mellett, magyarázva Neked, hogy mit tud, milyen alapanyagokat tettem bele 🙂

A két cél tehát: megfelelni az előírásoknak és kihozni a legtöbbet a csomagolásból marketing-szempontból is.

Arra kérlek most Benneteket, hogy szavazzatok a szerintetek legjobb csomagolási megoldásra!

Nagyon egyszerű lesz, mert egymás alatt megtaláljátok az első, második, harmadik, negyedik fotót, alul pedig a szavazás gombokat.
Egy megoldásra lehet voksolni, úgyhogy tényleg a legszimpatikusabbat válaszd!

Köszönöm szépen, hogy a véleményeddel segítesz döntenem! 🙂

A képek:

 

Szappankészítés, csomagolás
Zsugorfóliás megoldás lélegző élelmiszer fóliával, saját fotó

 

Szappan csomagolás
Újrapapíros doboz, a szappan nem látható
http://kupalasoap.blogspot.hu/2010/04/new-soap-packaging.html

 

Szappan csomagolás
Az előző két változat ötvözete – védelem és láthatóság együtt
http://www.brightbulbstudio.com/

 

Szappan csomagolás
Egy másik ötvözet: látható a szappan egy ablak segítségével (az ablak aláfóliázott, jelen esetben betűkivágások képeznek ablakot) http://soapandrestless.blogspot.hu/

A szavazás:

Melyik csomagolás tetszik Neked a legjobban? Melyikben vennéd meg leginkább a sarki bioboltban a szappant?

  • A harmadik tetszik (60%, 55 Votes)
  • A második tetszik (22%, 20 Votes)
  • A negyedik tetszik (14%, 13 Votes)
  • Az első tetszik (4%, 4 Votes)

Total Voters: 92

Betöltés ... Betöltés …


, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

11 hozzászólás a(z) “Szappancsomagolást tervezek” bejegyzéshez

  1. Baja Krisztina avatar

    Szia!
    Nekem nem működött a szavazós gomb, de a harmadik változatra teszem le a voksom.
    Üdv, Kriszti alias Kismaccs

  2. Baja Krisztina avatar

    Mégis sikerült! 🙂 Sorry!

    1. Angyalom Szappan avatar
      Angyalom Szappan

      Szia Kismaccs 🙂
      Elnézést kérek, Te pont akkor, és elsőként szavaztál (volna), amikor leteszteltem és rájöttem, hogy valami nem jó. Szerencsére 10 másodperc alatt javítani lehetett, így mire másodszor próbáltad, már működött 🙂

      Köszi, hogy ilyen kitartó voltál! 🙂

  3. Marica avatar
    Marica

    Nekem a harmadik csomagolási mód tetszene a legjobban, ha a csomagoláson a termék főbb jellemzője magyarul is rajta lenne. Egyszerű és ízléses a csomagolás, egyúttal látni lehet a terméket is.
    Üdv. Marica

    1. Angyalom Szappan avatar
      Angyalom Szappan

      Marica, köszönöm szépen! 🙂
      Igen, jogos igény, amit nagyon nehéz betartaniuk a készítőknek, a rendelezésre álló pici felületek miatt 🙁
      De hiszem, hogy nem lehetetlen, törekedni fogok rá!
      Meg is ihletett a hsz-ed, írok erről a blogon! 🙂

  4. Kata avatar
    Kata

    Én a negyedikre szavaztam. Lehetett volna a harmadik is, de abban sérülékenyebb a szappan. Különben a kézműves szappant mindenki megszagolja mielőtt megveszi.Sajnos ezt egyik változatnál sem lehet megtenni. Kérlek találj ki egy ötödik, szagolható változatot is.

    1. Angyalom Szappan avatar
      Angyalom Szappan

      Szia Kata!
      Igen, sajnos az illatot nem, vagy alig engedi át a szabályos csomagolás.
      A kozmetikai jogszabályok ellen véteni nem lehet, lásd:
      A szappankészítés egyszerű!

      De ezt a dilemmát is megoldom majd egy kis fifikával, az üzletekben 🙂
      Remélem, a vevőim legnagyobb elégedettségére!

  5. Milyánné Marika avatar
    Milyánné Marika

    Én is a harmadikra szavazok. Egyszerű, ízléses, harmonizál a szappannal. Jó, hogy látható a szappan. Esetleg lehet annyit változtatni rajta – hogy egyik széle se tudjon sérülni a szappannak -, hogy ne oldalt, szélen legyen látható a szappan, hanem mondjuk középen egy nagyobb “ablakon”, ami lehet kör, ovális vagy bármilyen alakú.

  6. Molnár János avatar
    Molnár János

    Nekem a harmadik tetszik, mert ott látszik legjobban a szappan is.

  7. ditte avatar
    ditte

    Szia! Nekem is a harmadik tetszik! Erre rendesen rá lehet írni, hogy mi és miért van benne, nem kell kis matricákkal vacakolni. Viszont én szeretem látni a szappant, esetleg megszagolni, ezért jó, hogy nem teljesen zárt a papírdoboz. A másik lyukacsos papírosnak túl kicsik az ablakai. Ha nagyobb az ablak, akkor az is jó. Nem tudom, a harmadikból nem csúszik-e ki a szappan a polcon való pakolódás során.

    1. Angyalom Szappan avatar
      Angyalom Szappan

      Szia Ditte, nagyon jól látod az előnyeit és hátrányait. Mindegyik variációnak vannak előnyei, hátrányai. A kozmetikai termékek forgalmazásának hazai és EU-s szabályai nem teszik mindazt lehetővé egyszerre, amit a vásárlók (adott esetben mi magunk is) szeretnének, szeretnénk megismerni a termékről.

      Nincs olyan csomagolási mód, ami láttatja IS, engedi megszagolni IS, takarva védi IS, és még rá IS fér az összes kötelező és választható termékismertető szöveges tartalom is. Ez így van, ha fejre állunk, akkor is 🙂
      A költségvonzatáról akkor még nem beszéltünk…

      Ezeket fejben helyre kell rakni, onnantól már könnyebb választani 🙂

      Köszi a hozzászólást, üdv! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .