Olajos tapintás, szappankészítés

Olajos tapintás, színeltérés – Ti kérdeztétek a SzappanMentortól

A mai szappankészítő téma

kedves levélíróját Marának keresztelem el, mert a mai “fő” névnap ugyan Ervin, de a levélíróm hölgy volt, s ma az egyik  “al” névnap a Mara 🙂

Ezt a rövid idézetet a kérdéssel két oda-vissza levélváltás előzte meg, amit a terjedelem miatt nem másolok ide pontosan.

A LÉNYEG:

Mara azt szerette volna tudni, hogy mi az oka annak, ha ugyanaz a szappanja tömbformában és egyedi, kis formákban másképpen viselkedik.
Konkrétabban azt tapasztalta, hogy a tömbszappan felszeletelve és frissen, tehát az érési szakasz kezdetén, olajos-csúszós tapintású, míg a kis formákba öntött nem az: az teljesen rendben van.
Megfigyelte azt is Mara, hogy a kis formák szappanjainak színei világosabbak, mint a tömbös szeleteké, amiké teltebb színhatású.

Így írt ő erről:

ugyanez a massza nem tömb formában egyáltalán nem zsíros és a színek is világosabbak, teltebbek. Ebből én arra következtetek, hogy nem a szappan massza összetételével lehet gond. Arra tippelnék, hogy vagy túlságosan betakarom a masszát, vagy túl hamar veszem ki a formából, vagy minkettő együtt. Okozhatnak-e ezek a dolgok ilyen eltérést, amit írtam korábban, és várható-e, hogy az éréssel változni fog a szín, esetleg hosszabb ideig kell majd érlelni? Elnézést az újabb kérdésért, tudja, én igen alapos vagyok, igyekszem odafigyelni mindenre, és szeretnék minél többet megtudni a szappan készítés rejtelmeiről.
Köszönöm a türelmét, és várom mielőbbi válaszát.
Szép napot kívánok!————-”

A VÁLASZ:

“Tehát az arányok jók valóban, ez remek! A ricinust is tudja, és más receptekben kevesebb, mégis elégedetlen a szappanok tapintásával, kinézetével – kicsit olajosabbak, ill. a színük sem egyformán telt.
Azt gondolom így összegezve, hogy a receptek tökéletesen rendben vannak, azt viszont ajánlom kipróbálásra, hogy a superfat-et egy lépésben, az összes olaj mennyiséggel és a lúggal egyszerre keverje be és így mixelje, együtt.
Egy próbát megér, úgy hiszem. Ha ez a gond, rögtön kiderül.

A takarás mértéke is befolyásolhatja végső állagot, ha túlmelegszik a massza, attól is lehet egy kicsi olajkiválás. Túlmelegedni a tömbös, nagy mennyiségű masszák hajlamosak, ezt a megfigyelése is alátámasztja (a maradék kiöntve kicsibe színben és állagban is más lett). A kis mértékű olajosság önmagában nem baj, és egy kis száradás után meg is szűnik, eltűnik. 4 hét érés után ki kell próbálni, és ha tisztít, nem zsíros, akkor teljesen rendben van.

A színekről: a természetes (de igaz ez az élelmiszerfestékekre és kozmetikai pigmentekre is!) színezők másképp viselkednek a különböző hozzávalók hatására. Igaz ez akár a lúggal való érintkezésre, a kecsketej, joghurt is befolyásolja. Ugyanannak a színező anyagnak más-más lesz a színe, valahányszor másmilyen az olajok összetétele, ill. a folyadék fajtája. Az sem ritka, hogy egy várt színből a kémia miatt teljesen más szín lesz, mint amit szerettünk volna. Pl. Lila helyett zöld, vagy barna – holott a színező tényleg lila.

Ezt menet közben tapasztalja ki az ember, hogy mit érdemes mihez használni. Tapasztalt szappanosok is járnak úgy (én is!), hogy egy szappan nem egészen olyan lesz küllemre, mint amit szerettek, szerettünk volna – ezt bele kell kalkulálni a készítésbe. Kisebb mennyiségek kipróbálása célravezető egy-egy új recept esetén – így nem lesz nagy a “pocsékolás”. Mert ettől még a szappan tökéletes 🙂

Az is teljesen normális jelenség – és jó a megfigyelése! – hogy másképp néz ki, más színe, árnyalata van ugyanannak a masszának kis, ill. nagy formában. Ez az átmelegedéssel függ össze: a kis formák hamarabb hűlnek, ilyenkor télen valóban jó takarni őket, s tudja: a tejes masszák (vagy egyes melegítő illóolajok is) jobban melegednek, de télen még ezeket is érdemes takarni takaróval. Épp ezért, ezek esetében ritka a túlmelegedés jelensége.
A nagyobb tömbformákat ilyenkor is max. egy folpackkal elég takarni – bár hangsúlyozom, hogy ez a helyiség hőmérséklettől is nagyon függ többek között. Az én fahéjas-kecsketejesem tömbben kint csücsül a teraszon fél órát, ebben az időben is. Ha nem hűteném, túlmelegedne és kiválna az olaj belőle, túlmelegedne.
/levelezésünkkor 0 Celsius fok körüli hőmérsékleteket mértünk kint/

Gratulálok az alaposságához és kitartásához, szívesen válaszolok, ha tudom még előre vinni!”

A cím melletti képen egy enyhe túlmelegedés következtében kialakult aprócska lyukat láttok, melyből épp kicsurran egy csepp olaj.
Ez jellemzően a tömbszappanok közepe táján alakulhat ki.
Egy ekkora mértékű olajkiválás nem befolyásolja a szappan használhatóságát, az már más kérdés, hogy bosszant bennünket… 🙂

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .