Folyékony sampon készítése házilag

Folyékony sampon készítését vettem sorra, kálium-hidroxiddal (KOH) dolgoztam.
A samponkészítéshez a meleg eljárás illik, és – a szilárd szappanok metódusától eltérően – ne NaOH-t használj hozzá, hanem KOH-t, ez ugyanis lágyabb, azaz ún. folyékony szappant eredményez hígítás után.
A KOH drágább, mint a NaOH, de ha kipróbálod, akkor eldöntheted, hogy tetszik-e, szívesen használod-e, és ér-e annyit számodra, hogy ezután rendszeresen készítsd.

A samponkészítés kicsit macerásabb folyamat, mint hideg eljárással szappant készíteni, de annak, aki természetes, SLS-mentes, ill.  illetve állatkísérlet-mentes sampont szeretne használni, annak ez bőven megtérülő fáradság lehet.

Pálmavaj nincs benne, tehát abszolút állatbarát is a kutyulmány 🙂 és az összetevői viszonylag könnyen beszerezhetőek.
Azért macerásabb, mert több órán keresztül kell melegíteni, néha esetleg átmixelni, mire beáll a kívánatos állagra, vagyis félig elkészül.
Azért félig, mert ezután még hígítani kell a felhasználáshoz, ill. ebben a fázisban (a hígítás után) kell illatosítani is, ha szeretnéd.
A végére a flakonba töltés élvezete marad 🙂
Ízlés dolga, hogy az elkészült meleg eljárásos “folyékony” szappant (az alap massza állaga inkább ekkor még egy krémszerű, géles állag!) mire használod: samponként, folyékony szappanként, vagy tusfürdőként, stb.

Ki kell próbálni, az biztos, hogy ha még nem használtál ilyet, akkor furcsa lehet egy csomó minden ezekben a meleg eljárással készített szappan-alapokban.

Mire gondolok pontosan?

  • az állagára – a megfelelő hígítás után vízszerűen folyik 
  • az illatára – a hígításra használt folyadék összetételétől függően “nagyon natúr” illatuk van direkt (pl. illóolajos) illatosítás nélkül
  • a színére – ami nagyrészt a felhasznált olajok színtónusától függ, pl. a repceolajtól szép halványsárga lesz

FONTOS: hígítás nélkül nagyon tömény az alapszappan massza, nem ajánlatos így használni – hacsak nem egy falfestés előtt szeretnéd a régi, koszos falat por-és zsírmentesíteni 😉
Ekcéma, egyéb bőrprobléma esetén nagyon ajánlott ilyet használni, illóolaj nélkül semmi allergizáló, mesterséges anyaggal NEM érintkezik a bőröd! Bőrbarát választás!

ÖSSZEFOGLALVA:

  • a meleg eljárással készített, ún. folyékony szappan-alap rendkívül sokoldalú massza
  • hígításának mértéke és illatosítása fantázia-, cél-függő (én minimum ”egy az egyhez’ arányban ajánlom)
  • készítése idő- és munkaigényes, drágább eljárás (rezsiköltség!)
  • jó sütő kell hozzá (hőfokszabályzó nélkül nem érdemes próbálkozni, a nyitott sütő ajtót pedig az energiapazarlás miatt nem tartom elfogadhatónak!) – de van olyan trükkös megoldás is, ami a sütőt feleslegessé teszi 😉

A FOLYÉKONY SAMPON KÉSZÍTÉSÉNEK MENETE:

    1. recepttervezés, alapanyagok előkészítése
    2. kimérés, az olajok és a lúgoldat vegyítése
    3. mixelés sűrűsödésig
    4. az alap – melegeljárásos –  szappan ‘megfőzése’
    5. hígítás
    6. illatosítás, esetleg színezés, egyéb adalékok (pl. sűrítés)

Folyékony sampon készítése házilag

Én most a hígításhoz diólevél-főzetet és sört használtam, és tettem egy kis mézet is bele.

Folyékony sampon készítése házilag

Folyékony sampon készítése házilag

Folyékony sampon készítése házilag

A hígítás után kevés fenyő illóolajjal illatosítottam – vigyázat! a fenyő illóolaj allergizálhat, és/vagy csíphet, ezért ne sokat használj belőle.

 

 Kacérkodsz a házi szappankészítéssel, de nem mersz egyedül belevágni?
Kattints most a bizonyosságért!

4 Responses

  1. farkas lászló

    Kedves Szappan Mentor!
    Megosztanád velem a meleg eljárásos szappan készítést és a trükkös megoldást amivel nem kell sütő és miből készült (recept ha nem titkos)

    • Angyalom Szappan

      Kedves László! Idővel minden itt lesz az oldalon, építgetem, ahogy az időm engedi. Addig türelmedet kérem és köszönöm szépen! 🙂

      • Jókai Erika

        Kedves Andrea! Engem is érdekelne a sampon receptje ha nem titkos és a trükkös megoldás is. Ha jól olvasom Farkas László is ezekre kíváncsi.

        • Angyalom Szappan

          Kedves Erika! Köszi a kérdést, blogbejegyzésben fogok válaszolni! 🙂
          (Lászlónak e-mailt írtam anno.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.